Technikatörténeti szemle 14. (1983-84)

TANULMÁNYOK - Ritter Endre: A szegkészítés és fejlődése gépi gyártássá

8. kötete 275. versében lehet találni. Ott leírja annak a hálónak kovácsolással történő készítését, melyet Venus és Mars elfogására' készítettek. így következtetni lehet arra, hogy az ókorban a huzalokat, melyeket láncingek és ékszerek készítésére használtak, legalábbis eleinte kovácsolással is készítették. A huzalkészítésnél használatos „húzóvas"-at a Quellenschriften für Kunstgeschichte 7. k. 3. k. 8. fejezet adatai szerint 1100 körül Theophilius mint ismert tárgyat írja le: két vasat, 3 ujjnyi széleset, felül és alul keskenyet, 3 vagy 4 sorban nagyon vékonyan átlyukasztanak. E lyukakon át húzzák a huzalokat..." De v. Murr: Beschreibung der Stadt Nürnberg, 1778. 675. o.-on található közlése szerint huzalkészítő drótkovácsok 1321-ben még voltak Nürnbergben. Augsburgban 1351-ben már voltak dróthúzók v. Stetten: Kunstgeschichte der Stadt Augsburg. 1. k. 223. o.-on található közlése szerint. Itt a húzó „Leirenzieher" néven szerepel és a huzalt húzóvas nélkül, csak nyújtással csévéli az egyik csévéről a másikra. (Ilyen műveletet ábrázol az egyik kép a Mendel alapítvány arcképkönyvéből, 1389-ből.) 1418-ból ugyanebben a könyvben már látható dróthúzó, aki, hogy egyszerre hosszabb huzaldarabot tudjon húzni, hintán ülve dolgozik (11. ábra). Ez a módszer általánosan elterjedt és alkalmazták a vízikerékkel hajtott húzásnál is, Biringuccio 1540-ben megjelent Pirotechnica 9. könyve 8. fejezetében (12. ábra), melyből látható, hogy a húzáshoz a nagy húzóerőt kifejteni képes önzáró huzalfogót használtak. (A mechanikus, vízierővel végzett huzalkészítésre példa Dürer egyik akvarellje is, melyet Lippmann: Zeichnungen von Dürer 1. k. 4. tábláján levő kép — a Pegnitzthal-beli dróthúzómalomról — ábrázol.) A huzalkészítés későbbiekben kialakult módszerére: az egyik csévéről a húzóvason keresztül a másik csévére áthúzni a huzalt, kép található a Mendel alapítvány arcképkönyvében 1527-ből (13. ábra). A fejlődés során a huzal kiinduló anyagának készítésénél visszatértek a kovácsolás korszerű formájára: a hengerlésre. Ólomhuzalokat már 1700 előtt is készítettek kézzel hajtott reverzáló hengereken, vagy, hogy ne kelljen az energiát emésztő irányváltásokat végrehajtani, trióhengereken, melyeknél a felsőés középső henger között a huzalt egyik irányban; a középső és alsó henger között pedig az ellenkező irányban hengerelték. Ezek a trióhengerek aztán a 12. ábra. Dróthúzás vízierővel a 16. században