Technikatörténeti szemle 14. (1983-84)

TANULMÁNYOK - Ritter Endre: A szegkészítés és fejlődése gépi gyártássá

határozta meg. Nagyobb szegeket ráverőmunkás segítségével kovácsoltak és ekkor ketten megosztották a munkát. A ráverőmunkás gyakran a kovács még gyermekkorban levő fia volt. Sok szegkovács volt és keresetük szűkös volt. Kiterjedten alkalmaztak nőket szegkovácsoként. A 19. század első felének e viszonyaira jellemző képet fest Bessemer az önéletrajzában (Sir Henry Bessemer: F. R. S.: An Autobiography. Engineering 1905. évf.-ban) azzal kapcsolatban, hogy elsőként készített géppel szegeket. Hevenyészett fordításban a vonatkozó rész: „... Érdekes tény, hogy az 1862-es nemzetközi kiállításon én állítottam ki az első, valaha is készített acélszegeket. Azok, akik egy tucat évvel ezelőtt Woolwerhamptonon és a Black Country-n átutaztak, fiatal lányok százait láthatták, akik minden női reményeiket és fiatal életük vágyait feláldozva, a hajnali szürkülettől a sötétedő estéig a füstös, zord kovácsműhelyekben ügyködtek, kezükben a vörösen izzó szeget egy pár vasfogóval tartva, míg másik kezükben a felemelt kalapáccsal olyan gyors ütésekkel záporoztak, hogy az alakítás közben fenntartsák a vas izzását; társmunkásaik szakadatlan zajában, akik bősz arccal és kérges kezekkel a forróságban bűzlöttek a dögletes levegőben a szegkovács odújában. Gyakran éreztem úgy, hogy egész életemben, ha nem is tettem volna más hasznosat, mint az acélszegek kovácsolás nélküli gyártásának megvalósítását; ez az egy találmány is igazolt forrása lett volna a felém irányuló szerencsekívánatoknak és hálának, olyan értelemben, hogy e megalázó rabszolgaságból, a nőket alkalmazó iparágak jegyzékéből olyan sokakat eredményesen kiűzött..." A szegkovácsok gyakran földmíveléssel is foglalkoztak. Háziiparként is készítettek szegeket, ekkor este az egész család, a gyerekek is dolgoztak. A nyersanyagot kereskedőktől vették és a kész szegeket azoknak adták el. A szegkovácsok számára jellemző adat, hogy (a 19. században) Angliában csak Birmingham körül egy 30 mérföldes (48,3 km) körzetben 20 000-nél több embert számoltak össze, akik szegkovácsolásból éltek, persze legtöbbjük csak nagyon szűkös körülmények között. A 16. században a szegkovácsok már céhekbe tömörültek. Eleinte a patkókovácsok céhébe tartoztak, de pl. Németországban Schmalkaldenben 1550-ben e céhből a szegkovácsok kiváltak és a palackkovácsokkal (Flaschenschmiede) szövetkeztek. A hovatartozásról viták voltak, pl. a schmalkaldeni városi tanács ugyanabban az évben határozatot hozott, mely szerint „... a patkókovácsoknak régi kézműveslevelük alapján mindenfajta szegeket, kicsiket vagy nagyokat kell készíteniük ...". A munkamegosztás igénye mind nagyobb lett, ami a céhek és a céhtagok között versengést váltott ki. Amíg a céhek szabályzatai régebben megelégedtek a versengés szabályozásával; az 1566-ból való szegkovács kézművesszabályzata — akik más céhekkel együtt alkottak egy közösséget — olyan rendelkezéseket tartalmaztak, melyek minden módon megnehezíteni voltak hivatottak a mesterré válást. Így mestermunkaként a szegkovácsnak két nap alatt 100 db nagy mélyített fejű szeget („Bandnagel"), 300 alabárdszeget („Hellebrandtnagel") és 300 más szeget („Gestampfter Nagel") kellett készítenie, mindezeket „finoman, csinosan, kereskedői minőségben"; továbbá előzőleg eszközeiket (Stutzel und Stampfel") is el kellett készíteniük. Egy szegkovácsmester három segédet tarthatott (míg más céhbeliek csak kettőt).