Technikatörténeti szemle 13. (1982)

KRÓNIKA - Terplán Zénó: Dr. Szőke Béla (1894–1980)

DR. SZŐKE BÉLA (1894—1980) A magyar technikatörténet, a hazai gépészeti szakma nagy egyénisége, polihisztora hunyt el csendesen, észrevétlenül, olyan szerényen, ahogyan egész életében élt. Gazdag és változatos életpályája 1955-ben történt nyugalomba vonulása után fordult erőteljesebben a technikatörténet felé. Mégpedig két irányban. Saját kutatásaival és mások érdeklődésének felkeltésével. Űttörő munkát végzett a Műszaki Nagyjaink könyvsorozat első három kötetének szerkesztésével, sajtó alá rendezésével, egyáltalán a Gépipari Tudományos Egyesületen belüli létrehozásával. E sorok írója személyesen tanúsíthatja, hogy fáradhatatlanul járta a műszaki és más könyvtárakat, múzeumokat, nehogy bármely adat pontatlanul jelenjék meg, vagy elmaradjon adott hazai kiváló személyiség életrajzának feldolgozásából. Szőke Béla 1894. október 21-én született Jósvafőn. Középiskolába Miskolcon, majd Egerben járt. Itt szerzett jeles minősítésű érettségit. Gépészmérnöki oklevelet a mai BME jogelődjén, a budapesti József Műegyetemen szerzett 1922-ben. Eegyetemi tanulmányait az első világháborús katonai évek megszakították. A háború végén — néhány kitüntetéssel — főhadnagyként szerelt le. 1922—25 között a W. M. Acél- és Fémművek Rt-.nél dolgozott szerszám- és gépkonstruktőrként, majd — saját kérésére — mint munkás, hogy a legkülönfélébb szerszámgépeket minél jobban tanulmányozhassa. 1926—40 között az EMAG konstruktőre volt. Benzin-, szívógáz-lombikokkal, félstabil gőzgépekkel, előtüzelő berendezésekkel, malomgépekkel, szárító- és szellőzőberendezéí ikkel, pneumatikus szállítókkal, mezőgazdasági gépekkel foglalkozott. 1940-től a Budapest—Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntő Rt. szerszámgép-konstrukciós irodáját vezette, új szerszámgép-típusokat tervezett (excentersajtókat, fúrógépeket, harántgyalukat, esztergákat, horizontális fúró-marót, univerzális marógépeket). 1949-ben a hazai szerszámgépgyárak konstrukciós irodáinak egyesítése után a NIK Szerszámgép Tervező Irodájának egyik tervezőosztályát vezette, 1950-től a mai SZIMFI jogelődjében, a Mintagépgyárban lett az egyik tervezőosztály vezetője, majd 1953—55 között a kísérleti főosztályt irányította. Ebben a tisztségében fejlesztette ki munkatársaival azt a botkormányos vezérművet, amelyet — többek között — beépítettek az egyik harántgyalugépbe, és amely gépet az 1958-as brüsszeli Világkiállításon Nagydíjjal tüntettek ki. 1955. március 1-én vonult nyugalomba. Utána elsősorban a GTE-ben és a műszaki felsőoktatásban tevékenykedett.