Technikatörténeti szemle 13. (1982)

TANULMÁNYOK - Tardy János: Korai térképek keleti magyar vonatkozásai

körébe tartozó, a térkép előállításának módszertanával, eljárásaival kapcsolatos tudnivalókat, önmagában is komplex jellegű segédtudománynak tekinthető, elsősorban a történettudományok (ezen belül is a művelődéstörténet) és a nyelvtudományok segéd-, ill. társtudományának. Az elmondottakhoz és a térképi tartalom megbízhatóságának kérdéséhez még egy gondolat: ne higyjük, hogy minden — ma még számunkra meglepő, netán hihetetlennek tűnő — információ a korabeli térképművek silányságával, a közismert elrajzolásokkal, hiedelmekkel és egyéb pontatlanságokkal megmagyarázható. Ezek a térképi közlések sokszor évszázadokon át élt, meghonosodott szemléletmódot, közfelfogást tükröztek. Eredetük kibogozása, indoklása és következményeik nyomonkövetése jelentős filológiai feladat, amelyhez — bármely furcsán hangzik is — a technikatörténet egyes diszciplínáinak segítségére szorulunk. A papirológiai, tipográfiai, sőt művészettörténeti ismereteken túlmenően olykor a családtörténet is sokatmondóan informál. Nézzünk néhány példát: a flandriai Rupelmondéban született zseniális térképkészítő, Gerard Mercator (eredeti nevén Gerhard Kremer 1512—1594) a nem kevésbé ismert matematikus és glóbuszkészítő, Regnier Gemma Frisius (1508—1555) tanítványa volt. Térképeinek monumentális gyűjteményét fia, Rumold Mercator adta ki apja halála után. 1604-ben valamennyi nyomólemeze adásvétel útján Josse Hondt, vagyis Jodocus Hondius (1563—1613) tulajdonába került. Halála után fiai, az ifjabb 13. Pierre Descelliers 1553. évi világtérképének „kettős Jugriája" (Ugria orientalle és Ugria septentrionalle), valamint „Nagy Magyarországa" (Hungrie la grandé).