Technikatörténeti szemle 12. (1980-81)

KRÓNIKA - Szabadváry Ferenc: Szőkefalvi-Nagy Zoltán (1916–1980)

mi Társaság s annak Ő vezetőségi tagja, van már egy Technikatörténeti Szemle melynek ő szerkesztőbizottsági tagja és van a vegyiparnak egy történeti jellegű Magyar Vegyészeti Múzeuma, melynek ő tudományos tanácsadója volt. S közben az is kiderült, hogy Magyarországon a kémiának sok évszázados múltja van, hogy ez volt országunkban az első természettudomány, amelyet nemcsak oktattak, hanem amelyben önálló tudományos kutatás legkorábban folyt. Szőkefalvi-Nagy Zoltán szorgalmas adatfeltárásai és összesítései fundamentálisan járultak hozzá ennek megismeréséhez és megismertetéséhez. Korántsem méltányolták tudományos címekkel és elismerésekkel munkásságát olyan mértékben, mint azt megérdemelte volna, de biztos, hogy munkáira hivatkozni fognak évszázadok múlva is. Tagja volt az Académie Internationale d'Histoire des Sciences-nak (Nemzetközi Tudománytörténeti Akadémia). Kolozsvárott született 1916. március 9-én pedagógiának és tudománynak elkötelezett családból. Édesapja Szőkefalvi-Nagy Gyula tanár, matematika tudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a kolozsvári és szegedi egyetem profeszszora volt, bátyja, Szőkefalvi-Nagy Béla tanár, a magyar matematika nemzetközi rangú élő művelője, ugyancsak Akadémiánk tagja és a szegedi egyetem profeszszora. Szőkefalvi-Nagy Zoltán is tanár lett, Szegeden szerezte vegytan-természetrajz tanári diplomáját. Pályáját a kolozsvári egyetem tanársegédeként kezdte, majd a nagyváradi hadapródiskolában lett kémia tanár. Háború, hadifogság következett, mint annyi kortársa életében s vett el életéből jó néhány évet. Azután a keszthelyi gimnáziumban lett tanár, igazgató. 1952-ben került az Egri Pedagógiai Főiskola kémia tanszékére professzorként. Ott tevékenykedett 1980-ban történt nyugalombavonulásáig, közben több éven keresztül a tanszék vezetője volt. Tudományos tevékenységét két könyv, számos főiskolai és egyetemi jegyzet, több mint kétszáz tudományos és ismeretterjesztő közlemény hirdeti. A legforrásfeltáróbbak az egri főiskola füzeteiben jelentek meg. A főiskola neve és rangja többször megváltozott közben, és így a füzetek címei is, formájuk nem, s ez szerencse, mert szorgos kutatók még száz év múlva is keresni fogják bennük Szőkefalvi biztos forrásként használható közleményeit. Biztos kitenne néhány évet az az idő, amelyet levéltárakban és könyvtárakban töltött életében és gyűjtötte az adatokat egy-egy elfelejtett kémikus életének és munkásságának felelevenítéséhez. S ennek alapján összeállt a kép, amely megmutatja, hogy a XVII. század végétől kezdve már sok kémikus (bár oklevelük szerint majdnem mind orvos volt) tevékenykedett szorgalmasan Magyarországon s alkotott sok esetben olyat, amire már a korabeli nemzetközi kémiai tudomány is felfigyelt. Nehéz lenne most felsorolni a kémikusokat, akikről írt. Sokan voltak. A bibliográfia címei, ami e sorok után következik, kellőleg informálnak a személyekről, intézményekről, melyekkel foglalkozott. S kutatásainak eredményei megtalálhatók e sorok szerzőjével közösen írt munkájában, „A kémia története Magyarországon" c. könyvben. S láthatók Várpalotán a Magyar Vegyészeti Múzeum kiállításaiban, melyek forgatókönyveinek elkészítéséhez nemcsak eredményeivel, hanem személyesen is hozzájárult. Magányos kutató volt, körülményei nem tették lehetővé, hogy tudománytörténeti iskolát alapítson. Ha módja lett volna rá, biztos az alaposság hirdetése lett volna jelmondata: hogy minden adatnak utána kell nézni, inkább kétszer mint egyszer. Mert ő ezt tette. S ezért, minden amit írt, rendkívül megbízható. Pedig nem volt egyszerű az utánanézés. Egernek ugyan híres a könyvtára és a levéltára, de azért mégis csak egy töredék a történelmi országhoz képest, ö Marosvásárhelytől Budapestig kutatta a forrásokat, az eredeti papírokat, okmányokat,