Technikatörténeti szemle 12. (1980-81)
TANULMÁNYOK - Károlyi Zsigmond: „Aszályok – és az árvizek szélőségei között ...”
Az alkalmazkodás két irányban indult meg, S a gyorsabb a természet volt: a természetes gyepek hamar alkalmazkodtak az aszályossá vált klímához (a réti gyepeket szárazságtűrő társulások váltották fel) előbb mint az embernek sikerült volna öntözéssel biztosítania akár a természetes vegetáció, akár a termesztett kultúrák korábbi vízszükségletét. Mind az állami, mind a magános „öntözési kísérletekre" akkor került sor (a századforduló táján), mikorra mind a természetes gyepek, mind a termelt gabonafajták alkalmazkodása annyira előrehaladt, hogy ezek a késői öntözési kísérletek (melyek még nem ismerték a termelési rendszer egyes elemeinek törvényszerű összefüggéseit) nem bizonyultak gazdaságosnak, már nem hozták meg a tőlük várt eredményeket... A kor mezőgazdasága nem volt képes a jelenségek felületes értelmezésénél mélyebbre hatolni: még nem volt képes „rendszerben" (és ökoszisztémában) gondolkodni és nem ismerte fel, hogy a rétöntözések megkezdésével egyidejűleg a gyepek ősi (ártéri!) társulását is vissza kellett volna állítania, mint ahogy ma a szocialista öntözéses gazdálkodás sikeres megvalósítása is elsősorban az ősi vízigényesebb növénytársulások visszaállításán, vagy ezekkel egyenértékű (az öntözővizet kellően megháláló) új kultúrák meghonosításán és elterjesztésén múlik... A történelmi változások megértésére képtelen szemlélet (a rendszer-szemlélet hiánya) ítélte tehát kudarcra az 1863-as aszályt követő öntözési kísérletek és kezdeményezések hosszú sorát. Az 1863-as aszályt és tanulságait a kortársak és az utódok már ismételten elemezték és értékelték; felülvizsgálatát azonban egyrészt az újonnan felismert összefüggések fényében, másrészt az idei 1979-es aszály tanulságai és követelményei alapján: újból napirendre kell tűznünk — hiszen az 1863-as aszályban és annak következményeiben elsősorban az előzőekben vázolt „ökoszisztémaváltás" problémái tükröződnek .. . 13 2. Az 1863. évi aszály — és egy „ökoszisztémaváltás" megrázkódtatásai Mottó: „Csapástól most a rét kietlen, Az élet érverése áll; Vénség az ifjú kikeletben, A teremtő nyár ölén halál..." (Tompa Mihály: 1863) „... utódaink útja és a mi eddigi utunk egymással homlokegyenest ellenkeznek: míg mi folyóink szabályozásával azok vizét gyorsan levezetni törekedtünk, addig unokáink gátakkal fogják azokat torlasztani és az országban visszatartani. Lehetőleg sokat és nagy területeket öntözni..." (Kvassay, 1875.) 1 ' 1 Az 1863. évi aszály centruma — bár a katasztrófa az egész országot sújtotta — a Közép-Tisza-vidék, a mai Szolnok megye területe volt. Ezen belül is a legtöbbet szenvedett a Nagykunság, amelynek határai nagyjából egybe esnek az ország legszárazabb, legaszályosabb részének határaival. Csapadéktérképeinken ezt a területet az évi 500 mm-en aluli csapadék izohiétája (határológörbéje) je-
