Technikatörténeti szemle 12. (1980-81)

KRÓNIKA - Incze Miklós–Szekeres József: Információ ’80 kiállítás

detleges televíziós készülékétől, a Telehortól a korszerű TV készülékekig. És itt találkoztunk a színes TV-vel, amit a 40-es évek elején Goldmark C. Péter talált fel. Az információközlés rohamos fejlődése információ áradatot zúdít az emberiségre. Már csak a számítógépek adattárolói győzik az információk nyilvántartását. Az információközlés történetének adatait a kiállítás is adattárolóban rögzítette. A látogató megkérdezhette a számítógéptől, hogy ki, mikor, mit talált fel. A kiállításról a látogatók egy olyan folyosón távoztak, amelyik egy mai nagyvárosi utcát mutatott be. Az írásos és elektronikus korszakok nagy csodái után, mintha a kiállítás kezdetéhez hasonló jelek közé érkezett volna a látogató. Az információkat az utcán ugyanis egyre inkább rajzos jelek továbbítják. A számtalan emberi nyelv korlátait még nem tudta a hanggal és írással történő információközlés átlépni, a technika révén viszont a világ kisebb lett, az utazás így egyre nagyobb. Hogy nyelvre való tekintet nélkül megértse a legfontosabb tudnivalókat mindenki, vissza kellett térni a kezdetekhez, a rajzos jelekhez. Ilyen rajzos jelet visznek az űrhajósok az űrbe is, hogy az emberiség létezéséről informálják más csillagok esetleges értelmes lényeit. Azt az űrjeiét látta utolsónak a kiállítás látogatója, amelyről a tudósok úgy vélik, értelmes lények mindenütt megértik a velük közölni szándékozó információkat a földi emberről és annak értelmi szintjéről... A kiállítást Pálfy József dr., a Magyarország főszerkesztője, a Magyar Üjságírószövetség elnöke nyitotta meg: Tisztelt Közönség, Hölgyeim és Uraim! Mint olyan ember, aki idestova negyven éve választotta hivatásául az informálást, ennek a szép és érdekes, hasznos és értékes kiállításnak a megnyitóján egyszerre szeretnék szólni önök előtt jelenről, jövőről és visszaemlékezni múltra, mégpedig a közelmúltra a ma divatos nosztalgiával, a régmúltra viszont a kezdeteknek kijáró tisztelettel. Amikor gondolataimat összeszedni próbáltam, valahogy önként kínálkozott egy nagyszerű költemény felidézése, márcsak azért is, mert a halhatatlan költő más sorait önök itt a kiállításon olvashatják, — azokat, amelyeket Gutenbergről írt. Abban a csodálatos versben, amelyre utalni kívánok, a költő alapgondolata a ma emberének a mai technikának ismeretében talán meglepő, de nekem nem ez, hiszen negyven évvel ezelőtt a kis vidéki lap hasábjain amolyan házi hirdetésként, helykitöltőnek mindig is az állt ott: „Mosott rongyot vesz lapunk nyomdája ..." S amikor Vörösmarty Mihály sorait olvastam: „Országok rongya! könyvtár a neved, De hát hol a könyv, mely célhoz vezet? Hol a nagyobb rész boldogsága? — Ment-e a könyvek által a világ elébb?" mondom, amikor e sorokat olvastam, jól tudtam, hogy különösen abban a papírszűke világban kellett a mosott rongy a papírgyártáshoz. Értettem, éreztem az ellentmondást: „Itt a törvény — véres lázadók, Hamis bírák és zsarnokok mezéből Fehérre mosdott könyvek lapjain ..." meg azt is, hogy „A csillagászat egy vak koldus asszony Condráin méri a világokat: Világ és vakság egy hitvány lapon!" Nos, a „Gondolatok a könyvtárban" arra késztet, hogy „Gondolatok a kiállításon" címmel vegyem sorba, mi minden látható itt, mi minden késztet elmélkedésre, mi mindent kell és lehet felismernünk és megismernünk ... S mert oly szerteágazó a kiállítás témája, mert oly nehéz határt szabni az információ-