Technikatörténeti szemle 11. (1979)

KÖNYVISMERTETÉS - Károlyi Zsigmond: Mommsen, Karl: Drei Generationen Bauingenieure

MOMMSEN, KARL: DREI GENERATIONEN BAUINGENIEURE. INGENIEURBUREAU GRÜNER UND DIE ENTWICKLUNG DER TECHNIK SEIT 1860. Hrsg, vom Ingenieurbureau Gebrüder Grüner. Basel, 1962. 745 p. ill.

A jó évtizeddel korábban megjelent svájci cégtörténetet elővenni és ismertetését napirendre tűzni a kívülállók számára bizonyára időszerűtlennek tűnhet. Még akkor is, ha mint arra az alcím is utal: itt maradandó értékű, általános technikatörténeti munkáról van szó. Azok azonban akik a külföldi irodalom követésének nehézségeit és hazai technikatörténeti irodalmunk ismét egyre mostohább helyzetét ismerik — feltétlenül megértik ezt.

De méginkább meg kell értsék azok, akik a hazai technikatörténeti kutatás és irodalom mostoha helyzetét ismerik, hogy egy ilyen kis késés igazán nem sokat számít: mind technikatörténet-írásunk, mind a hazai műszaki múzeumi ügy — és főleg a hazai ipartörténet (cég- és üzemtörténetírás) még ma is sokat okulhat belőle. Nézzük meg hát közelebbről, miről is van szó:

A „Grüner mérnöki iroda” a világszínvonalon álló svájci vízépítés nemzetközileg ismert képviselője, amely immár kerek százéves múltja során, három generáción keresztül mindig a fejlődés élvonalában járt. Legismertebb alkotásai a régi assuáni duzzasztómű és az első rajnai folyami vízlépcsők voltak és érdeme az íves völgyzárógátak méretezésének kialakítása is. így válhatott a terjedelmes cégmonográfia egyúttal a vízépítés mindenkori súlyponti feladatainak, problémáinak és műszaki színvonalának ismertetésévé.

Helyzete a hazai vállalatok közül leginkább a Ganz gyáréra emlékeztetne, ha a magyar vállalat nemzetközi élenjáró szerepe az idők folyamán nem ho- mályosult volna el, annyira, hogy — a korábban ugyanitt ismertetett és joggal bírált — gyártörténeti monográfia mai szerzői ennek már az emlékét is alig ismerték, s így nem is tartották érdemesnek azt megörökíteni, hogy ezzel is segítsék és serkentsék a gyár vezetőit és dolgozóit a világszínvonalhoz való újbóli felzárkózásban.

A svájci mérnök-iroda vezetői és monográfiájának szerzője esetében: itt a múlt és a hagyományok megbecsülése — a jelen eredményeinek forrása. A cég eredményes működése érdekében nemcsak a mindenkori világszint alakulását kíséri figyelemmel, hanem a vízépítés történeti fejlődése során tapasztalható súlyponti feladatok változásait is — hiszen ez döntő jelentőségű a nemzetközi mezőnyben való jó szereplés szempontjából...

Minden arról tanúskodik, hogy a szerző nem alkalmi beugró (betűkereskedő vagy bértollnok) hanem együtt él és lélegzik a cég és a szakma fejlődésével: ezért tudja követni annak minden mozzanatát. És ezért nem hiányzik e monográfiából az, amit a mi üzemtörténeteink zömében gyakran hiába keresünk: a gyári munka műszaki oldalának bemutatása: a gyártás és gyártmánytörténet (és természetesen az ezzel kapcsolatos kutatómunka sem!) — és ezért kaphatunk szakszerű felvilágosítást a cég alkotó tevékenységéről és műszaki eredményeiről.

De mint arra már utaltunk a monográfiának több tanulmányozható rétege és hasznosítható tapasztalata is van: a legelső, amit ki kell emelnünk, az, hogy az iroda munkatársainak bemutatásával, munkájának ismertetésével — az alkotó-tudományos műszaki munka olyan megbecsüléséről tanúskodik, amilyent nálunk sem a múltban sem ma nem is tapasztaltunk, amire alig találunk példát.

Ehhez kell kapcsolnunk ennek az általános technikatörténeti igényű munkának egy másik nem kevésbé figyelemre méltó erényét is: a vízépítés-hidro288