Technikatörténeti szemle 11. (1979)

TANULMÁNYOK - Korek József: A magyar technikai múzeum kezdete, a Magyar Nemzeti Múzeum Kézműtárának rekonstrukciója az egykori sajtó tükrében

tiek tárának, meghatározza a gyűjtés irányát, amelyet még jobban befolyásolt a gyűjteményi őr szakmai érdeklődése. „Az utolsó országgyűlésen volt és Nemes Hazájuknak boldogságát szíveken viselt Karok és Rendek meglévén arról győzöltetve, hogy a nemzet pallérozására nemtsak a tudományoknak, hanem a szép mesterségeknek virágoztatása is szükséges legyen; köz megegyezésből azt végezték, hogy a Pesti Kir. Fő Oskola mellett egy olyan museum vagy gyűjteményes Ház is építtessék, ahol azokat a nagy szorgalmatossággal és költséggel szerzett Magyar Munkák és tudós könyvek, amelyek a Nagyméltóságú Ságvári és Felső vidéki gróf Széchényi Ferenc őexcellenciája a Magyar Hazának ajándékozni méltóztatott, letétessen.”

A múzeumi szerzemények fontosságát a Vereinigte Ofner und Pester Zeitung (VOPZ) is aláhúzza, amikor az 1808. 9. számában (jan. 30.) a kézműipari osztály feladatának a belföldi gyár és manufaktúra összegyűjtését tűzi ki. A technikai gyűjtemény gyarapításának új módszere vetődött fel 1809-ben, amelyben az Acta Musei-ben találunk megoldást: Mahl György kisnemes pesti mechanikus késznek nyilatkozott mechanikai találmányokból álló neves gyűjteményét a múzeumnak ajándékozni, ha ennek fejében valamely alkalmazást kapott volna a természetiek osztályán. A Rhédey Lajos által kilátásba helyezett támogatásra gondolt, aki Mahlt 600 forint évi fizetéssel akarta artefactorus- ként alkalmazni. A nádor az ajánlatot nem fogadta el.

A természeti gyűjtemények első őre Tehel Lajos óbudai városi orvos lett, aki 1810. okt. 22-én kapott kinevezést mint múzeumőr. Ahogyan a Magyar Kurír írja, „a Nemes Magyar Múzeumban felállított természeti ritkaságok palotájának elrendezésére” alkalmazták kustosi tisztséggel.

Az 1810-ben elkészült szervezeti szabályzat pontosan részletezi a gyűjtemény szervezetét, az őr, segédőr feladatait, de a napilapok is pontosan követik a gyűjteményi gyarapodások közzétételével a belső felépítést, amely áll:

1. állatország, 2. ásványország, 3. növényország, 4. Producta-technológiából, amely névváltozásában, gyűjtési profiljában elég nagy változáson ment át, és sok átfedéssel, egyre jobban megközelíti az iparművészeti, néprajzi gyűjteményeket, miközben eredeti célkitűzése elsikkad.

1811-től kezdődően a kézműtani gyűjtemény gyarapodását József nádor egyre inkább szorgalmazza, és példát mutat. A két fő cél az országban felépített építmények modelljeinek begyűjtése, illetőleg a technikai találmányok, ipari termékek összehordása. A választóvonal a Régiségtár, ill. Kézműtár között e korban még egyértelmű, mert csupán a korabeli termékek vagy a közel előttiek képezik a kézműtár állományát.

A Nemzeti Múzeum alapjainak lerakásánál — amint ezt már a kortársak is megállapították — nem volt meg a pénzügyi alap, ami a megfelelő személyi ellátottságot, javadalmazást, a munkatársak nyugdíját, illetve a fejlesztést biztosította. Különösen nehéz helyzetbe került az intézmény az 1811. márc. 15-én kihirdetett devalváció következtében, amikor ötödére esett a forint értéke, mert a 35 fekete bankó 7 új váltópénzbe került. Emiatt általánossá vált, hogy alapítványokat hoztak létre segédőri státusra, fizetéskiegészítésre. Így írja a Magyar Kurír 1812-ben: „A természeti és mesterség-ritkaságok Kabinetjének Custosa vagy gondviselője állandó fizetésének öregbítésére, amelyek fundamentumát főtisztelendő és Méltós Keresztszegi gróf Csáky László Kortzolai Püspök Nváradi Kanonok és Custos úr Eö Nagysága és tek. Bihar Vármegyéjének Táblabírája Furicskay László úr vetették meg. Tek. Bihar Vármegye 16 000 forintot adtak és egy különös ajándéklevél által mindenkorra megerősítették.”

14