Technikatörténeti szemle 11. (1979)
TANULMÁNYOK - Valentiny Pál: A gazdaság és a technika problémái a XIX. századi elektromosiparban
nyegileg más tudományos alapelvek szerint töltötték be funkciójukat. Ennek következtében az indulásnál úgy tűnik, hogy némi elméleti tudás, érdeklődés és invenció elegendő volt az elvek gyakorlatba való átültetéséhez. Ezt támasztja alá az is, hogy a transzformátor-rendszert megalkotó három mérnök mindegyike lényegében szakmát változtatott, amikor az elektromosságtannal kezdett foglalkozni. Nem tartjuk szükségesnek a transzformátor-rendszer jelentőségét részletesen tárgyalni, pusztán arra akarunk utalni, hogy a rendszer szabadalmaztatása már az első jelét adta annak, hogy a Ganz gyár tőkeereje és nemzetközi súlya nem elegendő a nemzetközi versenyben való tartós helytálláshoz. A rendszert szabadalmaztatni a fejlettebb tőkés országok közül csak Franciaországban és Olaszországban sikerült. Ez a problémakör már visszavisz bennünket a korábiakban megfogalmazót kérdéshez; mi a szerepe a gazdasági környezetnek a műszaki újdonságok adta előnyök kiaknázásában? A Ganz gyár és Magyar- ország esetében a gazdasági környezet visszahúzó voltát — fonák módon — éppen a forradalmasító, új találmány tette nyilvánvalóvá. Ugyanis a transzformátorrendszer segítségével a villamosenergia felhasználása megszabadult a helyhezkötöttségtől és immár távoli erőművekből is lehetett áramot kapni. Az ilyen központi telepek, centrálék építése azonban már túllépte a Ganz gyár anyagi lehetőségeit. A Ganz gyár a helyi igényeket kielégítő áramfejlesztő berendezések szállítása idején közvetlen kapcsolatban volt a megrendelőkkel, az általa gyártott komplett berendezéseket a megrendelőnek adta át. Ebben a pozícióban a gyár végig ura maradhatott termékének, az eladással a termék befejezte körútját. Ez a helyzet azonban gyökeresen megváltozott akkor, amikor a transzformátor-rendszer segítségével a villamosenergia termelése az egyedi igények kielégítéséből kilépve villamosenergia-szogáltatássá vált. Belépett a fogyasztóknak egy olyan rétege, amely elsősorban tömegessége révén ngy arányban növelte a villamosenergia szükségletet. Ilyennek számított a közvilágítás és a háztartások is, amelyek nagy ütemben álltak át a jóval veszélyesebb gázvilágításról a villanyvilágításra. Az áramszolgáltató vállalatok részére egyrészt a tömeges igények, másrészt a gyakran közpénzekből történő megrendelések a profitot biztosabbá tették. Ez a biztonság volt azután az a tényező, amely a súlyosan megnövekedett építési, beruházási költségek ellenére a tőkét — részvénytársaságok formájában — a villamosenergia termelő és szolgáltató vállalatokhoz vonzotta. A részvénytársaságok alapításában mindig igyekeztek résztvenni az erőművi berendezéseket és az elosztóhálózat elemeit gyártó cégek. Ez a törekvés a teljes, fogyasztóig nyúló vertikum kiépítése adta előnyökkel magyarázható. Abban az esetben, ha a szállító cégek az erőművek elkészülte után is érdekeltséget tudtak maguknak biztosítani, kettős előnyhöz jutottak: egyfelől a fogyasztókig eljutva a piac monopolizálását tűzhették ki célul, másfelől az áramszolgáltatás biztosabb profitján keresztül megfelelő tartalékokat tudtak képezni a dekonjunkturális időszakokra. A vállalatok válságosabb periódusokon való átsegítésének volt egy másik hatékony eszköze. Az erősáramú iparág fő termékei beruházási javak, amelyek a beruházási piac ingadozásaitól függnek. A monopolista pozíció elnyerésének, de gyakran a vállalat puszta fennmaradásának bevált módja a termékszerkezet bővítése. Az erősáramú vállalatok esetében ez vagy a nagysorozatú termékek, mint pl. a lámpák, kapcsolók stb. felé való profilbővítésben vagy pedig 129
