Technikatörténeti szemle 10. (1978)

A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉKEK AZ EMBER MŰVELŐDÉSÉBEN című konferencián Budapesten, 1976. április 27–30-án elhangzott előadások II. - Palló G.–Gazda I.: „Experimentum crucis” volt-e Eötvös Loránd mérése?

PALLÓ GÁBOR —GAZDA ISTVÁN „EXPERIMENTUM CRUCIS" VOLT-E EÖTVÖS LORÁND MÉRÉSE? Előadásunk címében azt kérdezzük, hogy experimentum crucis volt-eEötvös Loránd mérése, és e kérdőjellel kételyünket szeretnénk kifejezni. Kétségbe kívánjuk vonni az Eötvös-féle gravitációs mérések ilyen jellegű értelmezésén kívül az experimentum crucis elvi lehetőségét általánosságban is. Ugy véljük, hogy a felvetett probléma megválaszolása közelebb vihet a mérés tudománytörténeti szerepének jobb megértéséhez. Mindenek előtt kísérletet teszünk az experimentum crucis fogalmának és e kérdés jelentőségének megvilágítására. A tudományok történetén gyakran értjük az egymásra következő hipotézisek és teoretikus rendszerek sorozatát, de vajon mi lehet az az ok, amely a tudósokat valamely feltevés vagy felteltevésrendszej elvetésére, illetve egy másik elfogadására készteti? Az igen elterjedt empirista tudományfelfogás szerint ez az ok a kísérletekben keresendő, ezek között is főként a „döntő kísérletben", az „experimentum crucisban". Jobban megérthejük ezt az elképzelést, ha feltételezzük, hogy két egymással vitatkozó hipotézisünk van, és mérések segítségével kell döntenünk közöttük. Két elvi lehetőség van: vagy olyan kísérletet tervezünk, amely egyik feltevésünket igazolja, vagy olyat, amely valamelyiket cáfolja. Az első alternatíva pontatlanul fogalmazva azonos a Bécsi Kör verifikációs elvével, hiszen ennek értelmében a tudományt kizárólag a kísérletileg megalapozott, verifikált állítások, illetve ezek következményei alkothatják, de ennek logikai vizsgálata kimutatta, hogy a kísérlet önmagában nem lehet a hipotézis bizonyítéka, legfeljebb igazába vetett hitünket konfirmálhatja. A másik út a cáfolat útja, amit Kari Popper a tudományfejlődés falsifikáción alapuló modelljének kidolgozója követett, aki a döntő kísérletet így határozta meg: „az experimentum crucist az elmélet cáfolatára tervezik... pontosabban két elmélet közötti döntésre... arra, hogy az egyiket (legalább) cáfolja, de ezzel természetesen a másikat nem igazolja."

1 Ezek szerint a hibák folytonos kiküszöbölésén keresztül egyre valószínűbb állításokhoz juthatunk, és maga a tudományos fejlődés is voltaképpen az empirikus tartalom e növekedésében áll. Az experimentum crucis tehát mindkét változatban alapvető, részben mint a rivális hipotézisek döntőbírája, részben mint a fejlődés előrelendítője, és ezekkel összefüggésben, mint a tudományos és nem-tudományos, azaz metafizikai elméletek demarkációs kritériuma. Amikor tehát kételyünket fejezzük ki vele kapcsolatban, egyúttal megkérdőjelezzük a tudományfejlődés egyik széles körben jelentkező felfogását is. * BME Kísérleti Fizika Tanszék, Budapest. . . .