Technikatörténeti szemle 10. (1978)

A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉKEK AZ EMBER MŰVELŐDÉSÉBEN című konferencián Budapesten, 1976. április 27–30-án elhangzott előadások II. - Oszetzky G.: Néhány adalék az elektromechanikus műszerek fejlődéséhez

mányos igényeket is kielégítő mérőmű. Külön technikatörténeti jelentősége is van, mert ezzel a műszerrel nyert számszerű bizonyítást elsőként a már 1826 óta ismert OHM-törvény. (10.) A tangensbussolával történő mérés elve még mindig az iránytű analógiáján alapszik. Az elforduló mágnestű egy-egy menetet képező, rendszerint rézből készült fémkeret mágneses terében helyezkedik el, amelyet a földmágnesség létrehozta mágneses meridiánba tájoltak. A mérendő áram hatására a mágneses viszonyok megváltoztak, kitérítve a mutatót nyugalmi helyzetéből. A visszatérítő nyomatékot a földmágnesség képezte, amely a mérendő áram mágneses hatásához viszonyítva kicsiny, így a műszer érzékenysége meglehetősen nagy volt. A műszer felépítéséből adódóan a lengőrész szögelfordulásának tangense volt arányos a mérendő árammal. Mint az ismert, tangens 0 fok = 0; tangens 45 fok = 1; tangens 90 fok = végtelen. Ebből adódóan a szögelfordulás kb. 20 fokig volt arányos a mérendő árammal, 20 fok felett már nem. A mutató 20 fokot meghaladó kitérését csak műszerenként elkészített empirikus táblázatok alapján lehetett értékelni, az ilyen táblázatok elkészítése viszont igen nehézkes és bonyolult volt, minden esetben a pontosság és a használhatóság rovására lehetett csak „kierőltetni". A méréshatár változtatására különböző ellenállású tekercseket használtak. Az eredeti POUILLET-féle galvanométerhez pl. 5; 10; 40; 70 és 100 méteres tekercseket készítettek. (11.) (Megjegyzendő, hogy 1837-ben az Ohm, mint az ellenállás egysége távolról sem volt elfogadott, hiszen éppen ezt hatályosította az 187 l-es párizsi konvenció.) Különböző műszer elrendezéssel hasonló elvű sinus bussolát is készítettek. A mérendő áram vertikális mágneses síkját a vízszintes felé elforgatva ctg és cos bussolák is készültek. A bonyolult kezelési módot egyszerűsítendő, fejlesztette tovább a műszert 1851-ben GAUGAIN (12.) 1870-ben pedig WIEDEMANN (13.) A gyártó cégek közül elsőként a Siemens—Halske állított elő — és fejlesztett tovább — összevont tangens-sinus bussolát. (14.) A kezelés azonban így is bonyolult maradt, a műszernek elsősorban csak a tudományos igényű méréseknél volt szerepe. Közben haladt a világ, a galvánelemeket felváltották a dinamógépek, amelyek nagyságrendekkel nagyobb áramot termeltek. Furcsa problémával kerültek szembe a kutatók; a bussolák túl érzékenynek bizonyultak. (Bár paradoxonnak tűnik, mégis így van; a shunt és előtét ellenállások mai formáját AYRTON és PERRY az 1800-as évek legvégén készítik csak el.) Az 1870-es évek végére szinte divattá válik a nagy áramerősségeket mérő műszerek szerkesztése. A gyakorlati élet késztette erre a konstruktőröket. Dr. OBACH 1876-ban úgy gyengítette a tangens bussola tekercsének mágneses hatását, hogy a tekercset a vízszintes síkba helyezte. így a mutató a csapágyazással együtt szintén síkot változtatott. (15.) HIPP huroktekercselést használt a bussola érzékenységének mesterséges lerontására. A tekercselés irányát változtatgatva az eredő mágneses térerősség csökkent. (16.) DEPREZ 1880-ban olyan állandómágnesű műszert szerkesztett, melynek forgórésze mágnestű helyett számos mágneses lamellából állt. Ezzel jelentősen megnövelte a forgórész tömegét, amely nagyobb áramerősség mérésére adott módot. (17.)