Technikatörténeti szemle 9. (1977)
A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉK AZ EMBERI MŰVELŐDÉSBEN című konferencián Budapesten 1976. április 27–30-án elhangzott előadások I. rész - Árvay L. A mértékrendszerek fejlődése különös tekintettel a villamos mennyiségekre
A CIPM 1955-, ill. 1960-ban hozott döntése szerint az elektromos alapegység az A. Egy végtelen hosszú egyenes, 1 m távolságú párhuzamos vezetőpárban akkor folyik 1 A, ha 1 m hosszú darabjai között 2.10— 7 N erő hat. 1960-ban a 11. CGPM elfogadta az Sl-t: MKSA °KCd-rendszer*. Azóta (1971) hozzá jött még a mol és két kiegészítő egység: a rad és sr. Ezt több állam és nemzetközi szervezet törvényerőre emelte, ill. elfogadta: NDK (elsőnek: 1958), Szovjetunió: 1963-tól kötelező, Franciaország: 1962, NSzK: 1971, KGST: 1972, MNK: 8/1976. (IV. 27.) MT. Az SI — úgy tűnik — rövidesen az egész világon egységes lesz. Gyakorlati nehézségek: sok régi műszaki táblázat nem használható, az elektrotechnikában a m túl nagy egység, a gépszerkesztésben az ún. műszaki mértékrendszerhez hasonlóan a szemléletesebb erő volna alkalmasabb. Néhány elvi ellenvetés: — a K igazi önkényes egység: a Giorgi-rendszerbe sem illik bele. — a cd is ilyen, azzal súlyosbítva, hogy a fizika és a fiziológia határterületéről való. — az atomfizika nem illik bele az SI kereteibe. Mindazonáltal az Sl-től a hívei sokat várnak. A műszaki és természettudományos felsőoktatásban kétségtelen előnyei vannak a CGS-rendszerrel szemben. A külgazdasági kapcsolatokat könnyíti, hogy az államok mértékrendszerei közös alapokon nyugszanak. Bizonyos, hogy néhány év múlva a N éppen olyan megszokott és mindennapi egység lesz, mint mondjuk ma a kp. Végül az ábra a főbb elektromos mennyiségek összefüggését és a hozzájuk tartozó Sl-beli egységeket szemlélteti. IRODALOM 1. Sir Richard Glazerbook: A Dictionary of Applied Physics, New York, Peter Smith 1950 2. Dr. Fodor György: Mértékegység kislexikon, Műszaki könyvkiadó, Budapest, 1971. 3. Váry Béla (Baja): A mértékrendszerek tanári szemmel — A Fizika Tanítása 4. RSZ 4372—72: METROLÓGIA, A nemzetközi mértékegységrendszerre (SI) való áttérés rendje és módszerei. Általános ajánlások — KGST szabványajánlás 5. Le Système International d'Unités (SI) — Bureau International des Poids et Mesures, 1970 6. Projet de proposition ISO: „Principes généraux concernant les grandeurs, les unités et les symbols" (Trosième édition) 1964 * A „ C K" helyett tulajdonképpen „K"-t kellene használni. Itt a félreértések elkerülésére áll így. .