Technikatörténeti szemle 9. (1977)

KÖNYVISMERTETÉS - ifj. Bartha Lajos: Pál Lajos: Rónay Jácint - ifj. Gazda István: History in the Teaching of Physics. The Project Physics Course

tanításában" címmel. A könyv e fejezetéhez S. C. Brown, D. Lindsay és S. G. Brush kutatásai szolgáltattak alapot. A szerzők megállapítják, hogy „a tudomány hatalmas és gyors fejlődése nyomán kultúránk hihetetlen mértékben átitatódott a tudománnyal, ugyanakkor nem történt meg a tudománynak, mint kultúránk fontos részének elismerése ... El kell érni, hogy a kívülálló felismerje, a tudósnak és a tudományon kívül élő embernek közös céljai és értékei vannak. Ezt úgy próbáljuk megvalósítani, hogy a tudományt történelmi fejlődésén keresztül tanítjuk, és a tudósokat, mint embereket is bemutatjuk. Az a nézet tehát, hogy a tudománytörténet igen hasznos tantárgy, csak nagyon lassan fejlődött ki az oktatás irányítói és a történészek között, s ennek egyik oka épp e tárgy tanításának nehézségeiben rejlik. A változás végülis létrejött, mert — mint e kiadvány szerzői megállapítják — a történészek rájöttek, hogy számos olyan tudósa volt az emberi gondolkodás történetének, akik a nagy politikusok és hadvezérek mellett alapvetően megváltoztatták az emberek életszemléletét és viselkedését, és számos történelmi korszak áttekintésekor már nem lehet figyelmen kívül hagyni ezeket a tényezőket. Példaként a XVII. században induló tudományos forradalmat elemzik. Brush professzor ugyanakkor figyelmezteti a tudománytörténetet tanítókat, hogy nem elég megállni a neveknél és dátumoknál, hiszen a tudományok története ennél jóval több. Sőt azok a jól ismert tudománytörténeti adatok, amelyeket valószínűleg egy egyébként unalmas tantárgy felélénkítésére szántak, többnyire pontatlanok, „de ami még rosszabb — írja Brush — még ha pontosak volnának is, nem járulnának hozzá a tudomány történeti megértéséhez ... A történeti, tudománytörténeti módszernek túl kell tehát jutnia a puszta neveken és dátumokon, ha valamennyire is hatásos kíván lenni". 1966-ban az UNESCO megvizsgálta a világ középiskoláinak fizikatanítási programját, és azt találták, hogy a tantervekben a tudománytörténet még csak igen kevés szerephez jutott. Ennek egyik oka az — állapították meg akkor —, hogy a téma még elég friss, s nem volt elég idő arra, hogy mint általános módszer kifejlődjön. A másik: még nem született döntés afelől, hogy ki tudná jobban tanítani: a természettudós vagy a történész. E téren — állapítja meg az UNESCO jelentése — egyetlen továbblépés jött létre, mégpedig a Harvard kutatógárdája által kidolgozott Project Physics. Feynman, Nobel-díjas professzor az 1966-os brazil oktatási kongresszuson a következőt mondotta: „Tudjuk, hogy különbség van a tudomány és a humani-órák között, s az a törekvés, amely ezeket túl korai életkorban akarja elegyíteni: veszélyes és romboló lehet a tudomány igazi kulturális értékeire nézve... Lehetetlen, hogy bárminek is a nagyrabecsülését tanítsuk a gyerekeknek. Csak azt lehet tanítani, ami a dolog valójában, s azután reménykedhetünk, hogy az intelligencia megteremti a nagyrabecsülést". Vagyis tudományt kell tanítanunk, s nem emberközpontú tudománytörténetet, ne annyira a tudóst, inkább az általa megalkotott tudományt állítsuk a tanítás középpontjába, amely persze ezáltal tényközpontú lesz. Ez az általános nézet a világ természettudományos oktatásában, és az UNESCO itt bemutatott tanulmánya épp a Harvard kiadványra hivatkozva állapítja meg, hogy e sorozat a bizonyítéka annak, hogy Feynman professzor valószínűleg téved.