Technikatörténeti szemle 9. (1977)

A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉK AZ EMBERI MŰVELŐDÉSBEN című konferencián Budapesten 1976. április 27–30-án elhangzott előadások I. rész - Dézsi Gy.: A fénymérések fejlődése

DÉZSI GYULA* A FÉNYMÉRÉS FEJLŐDÉSE Több mint két évszázaddal ezelőtt, 1729-ben jelent meg nyomtatásban az első fényméréssel foglalkozó irodalom, Bouguer: „A fény fokozatainak optikai vizsgálata", majd 1760-ban Lambert: „A fotometria, a színek világossági és sötétségi fokozatai és ezek mérése" című munkája. Lambert összefoglalja a fénymérések alaptörvényeit: a megvilágítás additivitási, fordított négyzetes és koszinusz, valamint az emisszió koszinusz törvényét. Már az előzőekben említett könyvekben megtalálhatók voltak az első kezdetleges vizuális fotométerek, mint pl. csak a legismertebbeket említve, az árnyék fotométer, a Bunsen, Lummer-Brodhun, Martens fotométer, stb. amelyek csak az objektív fotometria uralomrajutásával szorultak ki a méréstechnikai gyakorlatból. A fotométerek megjelenése és használata mellett felmerült a viszonyítási alap, a fényerősség szükségessége is. Az első etalon, mint arra a fényerősség mai neve is utal, a gyertya volt, amelyet a különböző típusú láng-fényetalonok váltottak fel. A Carcel-lámpa kanócán pl. meghatározott óránkénti mennyiségű, óraművel adagolt repceolajat égettek el. A láng-etalonok másik típusa különböző, pontosan ismert kémiai összetételű illó-szénhidrogén elégetésével működött. A Vernon —Harcourt lámpában pentánt, a Hefner lámpában amyl-acetátot égettek el. A lámpák konstrukciója, a láng méreteit stb. befolyásoló alkatrészek geometriai mérete szigorúan kötött volt, a „reprodukálható" eredmények elérése céljából. A Carcel-lámpa fényereje 9,4—10 cd között változott, a lángetalonok 1—3 cd nagyságú fényerőt adtak hasonló százalékos bizonytalansággal. A fenti és hasonló típusú fényforrásoknál a fényerő igen sok tényezőtől függött, pl. a fűtőanyag kémiai összetételétől és tisztaságától, a kanóctól, a lángmagasságtól, az égés tökéletességétől, stb. Violle, hogy elkerülje a lángetalonok bizonytalanságát már 1879-ben egy egzaktabb, a dermedési ponton levő tiszta platina 1 m

2 által emittált fényt ajánlotta fényerősségként. Sajnos ez akkor még nem mutatott megfelelő reprodukálási pontosságot, feltehetően a platina nem megfelelő tisztasága következtében. A fényetalonok fejlődését az izzólámpák megjelenése és tökéletesedése jelentősen elősegítette. Eredetileg minden egyes ország saját, egymástól többé-kevésbé eltérő abszolút értékű, rossz reprodukálóképességgel rendelkező fényerősség etalonnal ren* Országos Mérésügyi Hivatal, Budapest