Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)

TANULMÁNYOK - Csendes László: A térképkészítés eszközei régi térképeken

A rómaiak minden uj települést, derékszögű rendszer szerint tűztek ki. A település előzetes kijelölése után a derékszög-meghatározó műszert, a gromát, a jövendő központban (főtéren) állította fel a finitor, a mérnök, akinek később mensor, agrimensor, illetve a műszere után gromaticus volt a neve. Diontra, feltehetően egy 4 rőf hosszú vonalzó, melynek két végén irányzólemezek voltak. Az egész körtárcsára helyezve horizontális és vertikális értelemben mozgatható, állványon álló műszer lehetett. G

nomon (napóra, gör.). A kinai gnomon egy s láb magas, függőleges .bambuszpálca, mely egy vízszintes lapból vagy a vízszintessé simított földből áll ki. A pálca a lapra illetve a vízszintes földfelületre veti árnyékát. Amikor az árnyék legrövidebb, a Nap a helyi meridiánban kulminál. A meridián iránya, vagyis az észak-dél vonala a gnomon segítségével a természetben is kitűzhető. l'tolemaiosz emliti. hogy az armillán kivül kvadránst is használ. Az armilla vagy armillaszféra egy közös központ körül elhelyezett, körülbelül 1/2 rőf átmérőjű gyűrűk rendszere ugy, hogy az egyes gyiiriik bizonyos legnagyobb égi köröknek megfelelően beállíthatók voltak. A kvadráns pedig az ö szavai szerint: "egy pontosan négyzetes lap kőből vagy fából". Az egyik oldala egyenletesen sík és lesimított. Ezen a sik felületen a sarokpontot a negyedkör központjának választjuk, és belőle két egyenest húzunk, melyek a kvadráns derékszögét képezik. A negyedkört 90°-ra és annak részért osztjuk, majd az AC egyenes két végpontjában két egyforma nagyságú, hengervonalu merőleges szeget helyezünk el. Ptolemaiosz a meridián meghatározására valószínűleg az indiai körről elnevezett módszer szerint járt el. Ez abban áll, hogy elég nagy területet gondosan elsimítunk és vizszintességét víz ráöntése utján megvizsgáljuk. A kvadráns negyedkörrel ellátott oldalát ugy állítjuk a meridián síkjába, hogy az kelet felé nézzen és AC a horizontra merőleges legyen, azaz az A-ban megerősített függő C-t éppen érintse. Abban a pillanatban, midőn a lap megvilágítása éppen eltűnőben van, azaz a Nap a meridiánban áll a kulminációja idején az A-ban álló szög árnyékot az eltolható index segítségével rögzítjük, majd leolvassuk. A leolvasás a kulminációs magasságot adja. Az i

rányt

ű polaritásáról IIu-Esin mandarinnak i.sz. 121-ben irt "Shuo-Wan" cimü könyve szól először. Ebben a könyvben, melyet Klaproth ismertetett, olvasható, hogy Wu-Wang császárhoz követek jöttek délről, és a hozott ajándékok közül a császár a fehér fácánnak örült a legjobban. Ez az esemény i.e. 1122 és 1001 között történt. A követek távozásukhoz egy kis kocsit kaptak, amelynek bakján álló kinai kinyújtott karjával mindig délnek mutatott. Ezért csi-nan, vagyis délre mutató az iránytű kinai neve. Martin Behaim (1450-1506) csillagász irta le először a delelő Nap zenit-távolságának és ebből a szélesség meghatározásának módját az un. Jákob-bot segítségével. Ez rúdon, derékszögben elhelyezett csúsztatható rövid pálca, mely mérhetővé tette a Nap horizont feletti szögekben kifejezhető magasságának leolvasását, amiből a földrajzi szélesség kiszámítható. A mérőasztalt Praetorius (Richter) 1590-ben Nürnbergben találta fel. Az első látcsövet Lippershei 1608-ban készítette, szálkereszttel először Gascoigne 1640-ben szerelte fel és ezzel irányzásra alkalmas műszert teremtett. A háromszögelést, Snelliu

s 1617-ben Leydenben alkalmazta először. E találmányokkal egyidejűleg a csillagászati helymeghatározás és a matematika is fejlődött. A geodézia és műszereinek fejlődésével a térképek részletessége és pontossága fokozódott, amit hatékonyan segített elő a földrajzi helymeghatározások adatainak tér-