Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)
A TECHNIKA FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY VONÁSA KÖZÉP-EURÓPÁBAN 1700–1848 KÖZÖTT CÍMŰ KONFERENCIÁN 1974. NOVEMBER 19/20. ELHANGZOTT ELŐADÁSOK - Heckenast Gusztáv: A nagyolvasztók elterjedése Magyarországon
A "Hochofen" nagyolvasztó értelmezése, tudtommal, soha nem volt vitás. Kgyetlen olyan esetet sem ismerek, ahol a Hochofen nagyolvasztó voltához kétség férne. De ha arra gondolok, hogy "Hochofen" tulajdonképpen nem több, mint "ein hoher Ofen", egy magas - vagyis a megszokottnál magasabb - kemence, nem leszek meglepve az eddigi tapasztalatok után, ha végül valahol egy Hochofen is mondjuk bucakemenceként fog lelepleződni a későközépkori -koraújkori homályban. Végül a "Flossofen", vaskohászat-történetünk rejtélye, amelynek még elfogadott magyar fordítása sincs. Ismeretes, hogy, mint sokfelé másutt, ugy a Felvidéken is voltak olyan olvasztókohók, amelyekben nem csak vasbucát, hanem apró technológiai változtatás, valószinüleg a fúvóka szögének módositása révén, nyersvasat is elő tudtak áüitani. Az ilyen kemencék egykorú elnevezéséi - na volt egyáltalán külön nevük - nem ismerjük. Szakirodalmunk eddig hajlott arra, hogy ezt az átmeneti kohútipust tekintse Flossofennek. A Rupprecht-jelentés szövegéből azonban kétségtelen, hogy a Flossofen a Hochofennel rokon, és Ómassán különben sem gyártottak soha - ezt biztosan tudjuk - vasbucát. Ha arra gondolnánk, hogy a Flossofen talán a Hochofen valamely kezdetlegesebb változata lehetett, csattanó cáfolatot kapunk a bánáti forrásanyagban. Ez ugyancsak 1788. évi bogsáni és resicai vizitációs jelentés szerint, ugyanis egy vajdahunyadi Flossofen termelése nyolc bánáti Hochofen termelésével ér fel, 11 ' éppen ezért a XVni. század utolsó éveiben a bánáti Hochofenek egy részét magasabb termelékenységű és jobb minőségű vasat előállító Flossofenekké alakították át. 12 ' A szembeállításból világos, hogy a Hochofen és a Flossofen nem azonos, hogy - számunkra egyelőre ismeretlen részletkörülményektől függően - hol az egyiket, hol a másikat tekintik előnyösebbnek vagy jobbnak, de az is bizonyos, hogy mindkettő mai szóhasználatunk szerint frissitetlen nyersvasat termelt. Mindezek alapján ugy gondolom, hogy a forrásokban használt elnevezésüktől függetlenül, nagyolvasztónak kell neveznünk minden olyan olvasztókemencét, amelyben nyersvasat gyártottak, vagy még pontosabban: amelyből folyamatos olvasztás mellett cseppfolyós nyersvasat csapoltak. Az egyes nagyolvasztók közötti különbségek vizsgálata, az egyébként sem következetes terminológiai megkülönböztetések értelmezése, már további nagyon fáradságos, de meglepő eredményeket is igérő kutatási feladat. 3. A régi vaskohászat története legnagyobb felfedezéseinek helyéről, idejéről és körülményeiről nincsenek megbízható értesüléseink. Csak többé-kevésbé meggyőző hipotéziseink vannak a vaskohászat kis-ázsiai, hettita eredetéről, 13 ' a vizierővel működő hámor 1100 körüli feltalálásáról egy katalóniai cisztercita kolostorban, 1< *' és alig tiz éve az indirekt vasgyártás technológiájának bevezetéséről a xn. századi ÉszakItáliában. Rolf Sprandel, aki 1968-ban kitűnő monográfiát publikált "Das Eisengewerbe im Mittelalter" cimen, ennek egyik előtanulmányában fejtette ki 1965-ben, hogy az észak-itáliai, Brescia környéki forrásokban 1226 óta szereplő "furnum" nyersvasat állított elő, amelyet azután a "fusina"-ban alakítottak feldolgozásra alkalmas vassá. A nagyolvasztó múltja tehát legújabb ismereteink szerint idáig nyúlik vissza; a technológia leírása azonban csak 300 évvel későbbről, Biringuccio müvében maradt ránk. 15 ' A középkori magyarországi vaskohászat szókincse ugyancsak földrajzilag távoli vidékekre mutat. Három szavunk a siegerlandi frank nyelvjárásból való közvetlen átvétel, 16 ) sinvas szavunk pedig felső-pfalzi kapcsolatokat sejtet. 17 ) Kora újkori vaskohászatunk szemhatára ehhez képest nagyon leszűkült. Első nagyolvasztóinkat morvaországi, szászországi és osztrák-sziléziai mesterek építették, a későbbieket csak-
