Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)

TANULMÁNYOK - Csendes László: A térképkészítés eszközei régi térképeken

Jelen összeállításnál elsősorban a felmérési és rajzi, térképészeti eszközöket is ábrázoló, a Hadtörténelmi Térképtár gyűjteményi anyagának válogatásából kivánok bemutatni néhányat. Találhatók ezeken a térképeken, a bányászat, halászat, vadászat müvelését be­mutató ornamentikák, fegyverdiszek, harci jelenetek, hadihajók, elmerek; rendjelek, emlékmüvek, erődök stb. Célom az volt, hogy a geodézia múltjának felvillantásán tul, bemutassak olyan térképkivágatokat, amelyek ma már ritkaságnak számítanak és térképi értékükön tul díszítőelemeik között térképezési eszközöket ábrázolnak. Bízom benne, hogy a jövő­ben több olyan tanulmány, ismertetés lát majd napvilágot, amely a geodézia múltját elemezve rámutat annak fontosságára és napjainkban is betöltött jelentőségére. Ma már közismert, hogy a tudomány általános fejlődésének folyamatában az egyes tudományágak feladatköre és érdeklődése kitágul, az egyes tudományágak ösz­szefonódnak, elmossák a közöttük korábban kialakult merevnek hitt határokat. A geodézia és kartográfia elválaszthatatlan, lehetővé teszik, hogy földünket (égitesteket) térképek, kartográfiai ábrák formájában jelenítsük meg, ezzel is növel­ve a világról alkotott ismereteinket. A térképkiviigat ok ismertetése l.,2. A bányatérképekre jellegzetes aknabejárat elmaradhatatlan, amint azt itt is láthatjuk. A figurális ábrázolás alatt zsinórmérték, vagy függélyező látható. 1. Részlet a Szász választófejedelemség bányavidékének (Német Demokratikus Köztársaság) ' általános térképéből (18. század).

Next

/
Thumbnails
Contents