Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)
TANULMÁNYOK - Dóka Klára: A pesti vízvezeték tervei (1857–1868)
lem fejlődése, a lakosság számának növekedése és társadalmi összetételének átalakulása sok nehézség elé állították. Több kérdésben ők sem tudtak helyesen állást foglalni. A tervezők másik hibája az, hogy - ha tettek is kísérletet az ipari és háztartási viz megkülönböztetésére, az elválasztás nem valósult meg következetesen. A pesti ipar fejlődését még a lakosság növekedésénél is kevésbé tudták felmérni. Az 1860as évek végén a város európai méretekben is jelentős terménvkereskedelmi központtá vált, ahol a mezőgazdasági termékeket feldolgozó iparok fejlődésére igen jó lehetőség nyílt. A nagy vizig^nyü malom- és szeszipar még évtizedekig fontos szerepet kapott a város életében. Ezek a problémák nemcsak a vízvezeték tervezésénél merültek fel, hanem rögtön jelentkeztek abban az időben is, amikor Lindley az ideiglenes müvet épiteni kezdte. Ezért kényszerült arra, hogy eredeti terveit többszörösen megváltoztassa, és a várostól ujabb összegeket kérjen. A dinamikusan fejlődő városban a növekvő ipari vízszükséglet, a lakosság egyre emelkedő vízigénye azonban olyan tényezők voltak, amelyek nemcsak az "úttörőket", az első vízvezeték tervezőit és építőit, hanem a vizmü többi gazdáit is, később ujabb fejlesztésre és bővítésre kényszerítenek. JEGYZETEK 1. Statistische Übersichten über die Bevölkerung und den Viehstand von Österreich. Nach der Zählung vom 31.okt.1857 Wien, 1859. 2-3.1. A magyar korona országaiban az 1870 év elején végrehajtott népszámlálás eredményei... Pest, 1871. 11.1. 2. Bácskai Vera: Pest társadalma és politikai arculata 1848-ban. Tanulmányok Budapest múltjáról, Bp. 1972. 297.1. 3. Körösi József: Előleges jelentés az 1870. évi január elsején történt pesti népszámlálás eredményeiről, Pest. 1871. 130-131.1. 4. Dóka Klára: A pest-budai céhes ipar válsága a XIX. században. Kandidátusi értekezés. Kézirat, Bp. 1973. 572-607.1. 5. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jelentése... a budapesti kamarai kerület kézmű- és gyáriparáról az 1870-1875-iki években. Bp. 1877 n. rész. 6. A Fővárosi Középitési Bizottmány. .. a főváros fennálló vízmüvei történeti leírását s a létesítendő végleges vízmű iránti javaslatát terjeszti elő. Bp. 1874. 7. Darvasy Károly: Budapest vízvezetékének múltjából. Magyar Mérnök és Epjtész Egylet Közleményei 1914. 555-556.1. 8. Egy kis Vizmütörténelem. Az apropó: a környék bekapcsolása a vízhálózatba. A Város, 1937. No.49. 4.1. 9. Kálmán Károly: Budapest Székesfőváros Vízmüvei műszaki berendezéseinek történeti leirása, a legrégibb forrásoktól, az 1914. évi világháborúig. Bp. Székesfőváros Vízmüvei Lapszemle 1942.103-119.1 10. kb. a mai Jászai Mari tér déli része 11. L. Förster: Über die Wichtigkeit der Wasser Versorgung der Städte und inbesondere über die Vortheile einer vollständigen Wasser Werk Anlage für Pesth. Wien, 1857. 10.1. 12. u.o. 12.1. 13. Budapest Főváros Levéltára (BFL) Pesti lt.Tanácsi iratok V.257) 1857.X.1106. 1857. jul. 28.