Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)
KÖNYVISMERTETÉS - Szitár László: A Közlekedési Múzeum évkönyvei
A muzeumot a Vasúti Kutató Intézettől 1964-ben a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium főfelügyelete alá helyezték. A közlekedési kormányzat felismerte a múzeum társadalmi, tudományos és közlekedéstechnikai jelentőségét és ehhez mérten támogatta megnyitása után is. A múzeumban a felfejlesztett személyi állomány és jobb anyagi adottságok mellett megindulhatott a tudományos kutató munka is. Felállítják a tihanyi állandó balatoni hajózási kiállítást, kiépítik külföldi kapcsolataikat, és a 75 éves jubileum évében megjelentetik első évkönyvüket, amely a vázlatosan ismertetett történeti visszapillantás után, a munkatársak részletes beszámolóit közli a különböző gyűjteményekről. Dr. Vaszkó Ákos a leggazdagabb anyagot, a vasúti gyűjteményt ismerteti mintegy negyven oldalon. Megemlékezik a múzeum immár világhirü - ilyen méretben és mennyiségben egyetlen más múzeumban sem található - 1:5 léptékű vasúti modellgyüjteményéről. Részletesen kitér a gyűjtemény eredeti anyagára is, amelynek egyes darabjai még az 1896-os első gyűjteményből származnak. A gőzüzemű vasút magyarországi megindulásának 125. évfordulója, melynek dokumentumai ugyancsak a múzeumban találhatók, egybeesett a Közlekedési Múzeum fennállásának 75. évével. A hajózási gyűjteményt Biró József mutatja be. A folyami- és tengerhajózási gyűjtemény szintén a legrégibb gyűjtési körébe tartozik a múzeumnak. Sajnos a második világháború ennek a gyűjteménynek még a vasútiénál is sokkal nagyobb károkat okozott. Érthető, hiszen a hajózási gyűjtemény túlnyomó részt nagyon finom művű, fából készült modell. Az elpusztult gyűjteményt azonban még tökéletesebb, sokszor az ékszer finomságával megmunkált modellekkel pótolták. Ezeket mutatja be a szerző, aki emlitést tesz az állandó kiállításon szereplő, egységesen 1:50 léptékű modelleken kivül a múzeum raktárában tárolt, régi roncsokból újjáépített, vagy ajándékozás utján szerzett más léptékű hajó-modelljeiről is. A múzeum első önálló külföldi kiállitását a hajózási anyagból mutatták be Drezdában. Rév Pál a légiközlekedési gyűjteményt ismerteti. A repülés csak az első világháború után vált közlekedési ágazattá. A fiatal gyűjtemény mégis gazdag exponátumokban. Egyik legértékesebb darabja a Junkers F-13, amely technikatörténeti értéke és jelentősége mellett társadalomtörténeti érdekességgel is rendelkezik számunkra. Erről a szerző külön cikkben számol be, ugyanúgy mirit az első merev vázu, kormányozható alumínium épitésü léghajó magyar megteremtőjéről, Schwarz Dávidról. A szerző Schwarz Dávid munkásságára vonatkozó kutatási eredményei technikatörténeti jelentőségűek. Ilyen értékelést érdemel a magyar repülés hőskorának feltárása és publikálása is. Bálint Sándor foglalkozik a gépjármüközlekedési gyűjteménnyel, amelynek kapcsán bemutatja a magyar gépkocsizás történetét és a gyűjtemény múzeumon belüli kifejlesztését, amelyre voltaképpen csak a felszabadulás után került sor. Ennek ellenére a gyűjtemény gazdagsága eredeti jármüvekben és modellekben, méltó a gépkocsi népszerűségéhez és társadalmi-gazdasági jelentőségéhez. Külön cikket szentel a szerző a porlasztó magyar feltalálóinak, Csonkának és Bánkinak. Tisza István a 60 000 kötetes könyvtárat, Kó cziánn é Szentpéteri Erzsébet pedig az érem- és jelvénygyüjteményt ismerteti. Petrik Ottó a múzeumi modellek léptékmegválasztásának problémájával foglalkozik. Dr. H alász Tibor a XIX. és XX. századi magyarországi közforgalmi személyszállítás fejlődését mutarja.be. Biró József egyik kisebb cikkében Batthyány Tódor hajóépítő és hajózási kísérleteiről, a másikban a remekbe készült "Savannah" vitorlás gőzhajó-modellről, és ismerteti a "Székesfehérvár" Duna-tengerjáró modelljét is.
