Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)

KÖNYVISMERTETÉS - Hronszky Imre: W. Strube: Die Chemie und ihre Geschichte

amely már konkrétan az elméletek fejlődésére koncentrál. Ezzel a történetírás irányt vett a szorosan vett alaptudomány, és ennek is az elméletek fejlődése középpontba állításával való tárgyalása felé. Ladenburg müvének megjelenése idején, tehát a tizenkilencedik század harmadik harmadában, Németországban a kémiai ipar hatalmas fejlődése megy végbe, ami az oktatás átalakításával is együtt jár. Strube - helyesen - összefüggésbe hozza ezt a kémiatörténeti érdeklődés felélénkülésével. Erre a korszakra viszonylag nagylétszámu kémiatörténeti munka megjelenése jellemző. Jellemző ugyanakkor az is, hogy az alaptudomány történetének tárgyalása az ipar történetének tárgyalása elkülönült marad. Mi ebben a tényben a kor tudományfelfogásának alapvető sajátosságát látjuk tükröződni, azt, hogy az alaptudomány-ipar viszonyt elsősorban a tudomány ipari alkalmazása vonatkozásában ragadták meg, tehát az alaptudomány történetét az ipar fejlődéstörténetének tárgyalása nélkül is kifejthetőnek tartották. A kémiai iparok történeti tárgyalását viszont az uj eredmény határozza meg; hogy az ipari fejlődés a tudomány rendszeres alkalmazása következtében uj fejlődési szakaszba jutott. Ezek a történeti müvek közvetlenül erősítették a meggyőződést a tudomány ipari hasznosságáról . Strube a tudománytörténet felfogás továbbfejlődését Ostwald müveiben látja, aki középpontba állitotta a tudományfejlődés törvényszerűségeinek kutatását. A koncepció előzményei már Ladenburgnál megtalálhatók, aki Buekle nagyszabású pozitivista müve: "Az emberi civilizáció története" és Darwin tanának hatására igyekezett már a kémia történetét a fenti fejlődés koncepcióknak megfelelően megirni. A magunk részéről hiányoljuk, hogy Strube nem kísérelte meg elemezni a pozitivista történetfelfogás hatását a kémiatörténetirásra. A huszadik századi fejlődés elemzésekor Strube elsősorban a német tudománytörténetírás fejlődésére koncentrál, és kiemeli a kémiatörténetirás elismeréséért folytatott harcot a világháborúk közötti Németországban. Rámutat, hogy a kémiának már nem volt legitimációs igénye, elismert ipar és tudomány, viszont az az egyoldalú beállítódás, ahogy a monopóliumok érdekeinek megfelelően a kémiát oly erősen egyoldalúvá vált instrumentalisztikus-pragmatikus tudományfelfogás alapján tanították és művelték, a kémia történetírás fejlődése elé alapvető akadályokat állitott. Ugyanakkor megjelent egy olyan történetírás, amelyik a monopóliumok érdekeinek megfelelően nyiltan meghamisította a kémiai ipar fejlődéstörténetét, és ezzel eszközt adott a tudatmanipuláciőhoz. Strube helycsen mutat rá, hogy ez a tendencia uj, látszólag semleges formában éledt ujjá az NSZK-ban, a monopóliumok által finanszírozott történetírásban (ld. "BASF schreibt Geschichte" stb). Kevés helye maradt ugyanakkor Strubénak a tudománytörténetirás pozitív eredményeinek elemzésére így arra már egyáltalán nem tér ki, hogy milyen szerepe volt pl. a Dubem-féle tudományelméleti iskolához tartozó H.Metzgernek a kémiai gondolkodásmód XVHXVIII. századi történetének megírásában, vagy hogyan jutott el az eredetileg a gondolkodástörténet tárgyalására orientálódott angol kémiatörténeti "iskola", az ipartörténeti összefüggések vizsgálatához. Gondolunk itt pl. R. Halira. Hogy ilyen összefüggések tárgyalására Strube nem tér ki, azt az is magyarázza, hogy ő a kémiatörténetirás történetének tárgyalását eszközül használja arra, hogy kifejtse annak szükségességét, hogy a mai kémiatörténetirás előtt álló alapvetőbb feladat a tudomány és ipartörténetirás egyesítésében, korszerű egységének kialakításában áll. Ennek bizonyítására elemzi a kémia összetevőit, és hangsúlyozza, hogy az emberi tevékenység e sajátos területe, e sajátos termelőerő három, egymástól elszakíthatatlan komponensből áll: a kémiai ipar, a kísérleti tevékenység és az elméletalkotás egységéből. Strube szándékának pozitívuma kétségtelen, és a felfogás