Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)

KÖNYVISMERTETÉS - Károlyi Zsigmond: A Magyar Tudományos Akadémia másfél évszázada

Beszédes kitűnő, sőt zseniális mérnök volt: tapasztalatainak köre azonban csak a kisebb vizfolyások, folyók szabályozásáig, vizeinek hasznosításáig terjedt, a nagyobb folyók, vagy éppen folyamok kérdéseiben iskolázatlan volt, ezért vallott kudarcot az AlDuna ügyében. (Itt kell megjegyeznünk, hogy az országgyűlés nem utópisztikus "Kolozsvár-Grétzi". hanem a Duna-Tisza csatorna tervét fogadta el, mégpedig Széchenyi hatására, aki e fontos ügyben Beszédes mellé állt...) Széchenyinek ismételten meg kellett győződnie arról, hogy a magyar mérnökök mind az ideig elsősorban a térképezés, a vízrajzi felmérés terén végeztek nemzetközi szinvonalu - sőt nemzetközi viszonylatban is páratlan - munkát. Ezért támaszkodott elsősorban e munkálatok elismert vezetőjére, a szakíróként is számon tartott Vásárhelyire. Hogy e munkálatok többi vezetőjével, elsősorban Huszárral és Lányival, nem kerülhetett kapcsolatba (s igy az Akadémia figyelme sem terjedt ki rájuk), az nem rajta múlott: egyrészt ez utóbbiak nem jutottak publikációs lehetőségekhez, másrészt az osztrák szellemű bürokrácia Huszárt, a Széchenyi által pártolt magyar nyelv hivatali használata miatt, éppen ekkor állitotta félre, Lányi pedig, sajnálatos módon, az irás helyett a művészeteket művelte, s Inkább festőként volt ismert. (Hogy az igazi értékek kiválasztása milyen nehéz feladat lehetett a kortársak számára, arra éppen e két mérnök történeti megítélése a jellemző! Az igazi úttörőnek, Huszár Mátyásnak (aki Vásárhelyinek is tanítómestere volt) csak napjainkban szolgáltatott elégtételt a késői történetkutatás, Lányi Sámuel pedig - még ma is ! festőként számontartott nagyság. Ráth-Végh: "Az emberi butaság kultúrtörténeté"-nek lapjaira kivánkozó módon ugyanis u.n. "kultúrtörténetünk" még ma Is többre becsül egy provinciális jellegű önarcképet, mint az országrésznyi terület vízrendezésének alapját képező Tisza-felmérés hatalmas munkáját. A reformkor "nagy festője"-ként számon tartott Lányi önarcképe ugyanis (főleg a Magyar Posta H. Festmény sorozata nyomán) közismertté vált, az azonban, hogy legnagyobb mérnökeink egyike s az egyik legjelentősebb műszaki munka a Tisza-felmérés vezetője volt - mind az ideig "elkerülte a figyelmet"...) Széchenyi műszaki tevékenysége a reformkori gazdasági-műszaki fejlődés történetének egyik központi jelentőségű témája, s nyilván kétszeresen is fontos az Akadémia történetéről szóló műben. Lipthay Sándor erről szóló multszázadvégi tanulmánya azonban kissé elavult forrás már. Ennek alapján indokolatlanul rója fel a szerző Széchenyinek Bernhard mellőzését: valójában Széchenyi éppen az elsők között volt, akik a korai, csődbe jutott vállalkozást anyagilag is támogatták. A kellő tájékozottság és a korabeli technika világszinvonalának alapos ismerete, nemkülönben szomorú hazai tapasztalatok (Bernharddal és Beszédessel stb. kapcsolatban egyaránt) késztették Széchenyit arra, hogy célszerűbbnek tartsa az angol mérnökök megbizását, vagy esetleg olasz és holland szakértők felkérését... A korábban emiitett előzmények ismertetésének elmaradása az oka annak is, hogy nem tűnik ki eléggé a gazdasági-műszaki kérdések egybefonódása, pedig ez részletesebb megoldás esetén - az együttes tárgyalást is indokoltabbá, meggyőzőbbé tette volna. Ennek során pedig kiderült volna az is, hogy a kor mezőgazdasági irodalma szerves folytatása a Nagyváthy-Pethe (stb.) vonalnak, és hogy a jó érzékkel kiemelt Balásházy mellett a mérnök Korizmics és mások is részletesebb méltatást érdemeltek volna. Mindezek a hiányosságok nyilvánvalóan a terjedelmi korlátokra (és a téma korábbi feltárásának és értékelésének hiányaira) vezethetők vissza. Ahol ugyanis a már ismert és elismert témaköröknél - pl. a magyar fizikusok és matematikusok részletesebb méltatásánál - át lehetett törni ezeket a korlátokat, ott a tudománytörténeti fejezetek a legmagasabb szintre emelkedtek.