Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)

A TECHNIKA FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY VONÁSA KÖZÉP-EURÓPÁBAN 1700–1848 KÖZÖTT CÍMŰ KONFERENCIÁN 1974. NOVEMBER 19/20. ELHANGZOTT ELŐADÁSOK - Bendefy László: A bécsi császári királyi Mérnöki Akadémia alapítása és oktatási rendje a XVIII. század végéig

bójának, ételhordójának vagy kamarai ügynököknek (ágensek, azaz detektívek és kémek), egyszerű tisztviselőknek (mint pld. gimnáziumi tanároknak, adóhivatalnokoknak), me­gyei vezetőknek (al- és főispánoknak), s végül: földbirtokos uraságoknak gyermekeit, kb. a felsorolás szerinti fogyó arányban. Az akadémia magyar növendékei főként az utóbbi kategóriákból kerültek ki. A Mérnöki Akadémia helyéül az erre a célra nagyon alkalmas laimgrubei Savoyai-palota óriási épülettömbjét jelölték ki. Terjedelmét illetően legalább ötször akkora volt, mint a kezdet kezdetén erre a célra igénybe vett Chaos-alapítvány épü­leteinek összessége. 1770 óta az akadémia fenntartási költségét a Hofkriegsrat évi költségvetésé­ből fedezték. A nagyobb pénzügyi keret lehetővé tette a növendékek létszámának lé­nyeges növelését. II. József az akadémiára fordítható költségkeretet lényegesen meg­emelte és a hallgatók tanulmányi előhaladását évközben személyesen többször is el­lenőrizte. Gondja volt a császárnak arra is, hogy korának legnevesebb tudósait az akadémia tanáraiként megnyerje. Kmellett számos neves tanárt és adjunktust adott a hadsereg hadmérnöki kara is. Volt, aki századosi rangban 20 évet is eltöltött adjunk­tusként az akadémián, mint például Koller százados, a statika, mechanika a polgári­as az erődépitészet kiváló tudósa. Az Akadémia európai tekintélyűnek számító, uj tanárai között előkelő hely il­leti meg Joseph Liesganig professzort, az egykori monarchia egyik legkiválóbb ma­tematikusát, geodétáját és kartográfusát. ^ A császár rendeletére tanulmányaik so­rán kitűnt hét hadmérnököt (Götz, Stark, Appel, Mancini, Fuhrmann, Gemberlj, Langer) a csapatoktól visszavezényeltek az akadémiára és számukra Liesganig a geo­6. A császkir. Mérnöki Akadémia a laimgrubei egykori Savoyai hercegi palotában. Az épület homlokzata a mai Stiftgasse-ra, a templom homlokzata pedig a Mariahilferstrasse-ra néz Bécsben. *

Next

/
Thumbnails
Contents