Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)

A TECHNIKA FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY VONÁSA KÖZÉP-EURÓPÁBAN 1700–1848 KÖZÖTT CÍMŰ KONFERENCIÁN 1974. NOVEMBER 19/20. ELHANGZOTT ELŐADÁSOK - Szabadváry Ferenc: A technikai fejlődés egyes jellegzetességei Közép-Európában a 18. században

útjában volt Magyarország, a maga önálló intézményeivel. A birodalmi ideológiát a kameralizmus szolgáltatta, s a kamarákon keresztül hatott. A technikatörténet hazai vizsgálata alkalmával az ember óhatatlanul találkozik a kamara sok tervszerű és céltudatos intézkedésével; mintha bizonyos tervszerűséggel, s állami támogatással próbálták volna a kapitalizmust megvalósítani. Az ipartámogatás tudatos volt. A kormány merkantilista politikájából következett. Ez Magyarországon is hatott, de jóval kisebb mértékben, mint az osztrák és cseh tartományokban, ahol a XVIII. század derekán a miénket messze felülmúló iparfejlődés következett be, elsősorban a textil- és vasipar területén, állami előnyök, privilégiumok, sőt dotációk segítségével. Nálunk inkább a mezőgazdasági ipar területén volt elsősorban fejlődés, de a keletkező üzemek még alig érdemelték meg a manufaktúra nevet. Talán a vegyi ipar egy sajátos fajtáját, a hamuzsir termelést lehet magasabb szintűnek nevezni. Ez viszont kegyetlen rablógazdálkodást okozott erdeinkben. Ha Közép-Európa technikáját s az ezen alapuló gazdasági fejlesztést akarjuk megvizsgálni, akkor is feltétlenül belebotlunk a kameralisztikába, amely mind Ausztriában, mind Szászországban, Poroszországban rendkivül nagy szerepet töltött be. Ezt az irányzatot, vagy tudományt, vagy nem is tudom hogyan nevezzem, rendkivül nehéz definiálni: A merkantilizmusnak ez a kelet-közép-európai módosulata, tudomány is volt, amely államtant, pénzügytant és közgazdaságtant tartalmazott, de ezenkívül technikai ismereteket is, amelynek tanszékei voltak az egyetemeken, de ezen túlmenően tudatos gazdasági program volt, állami koncepció. Sőt Ausztriában, mint mondottam, birodalmi ideológia is lett a kameralizmus, mely a kialakult Habsburg politikai egység mellé, és annak alátámasztására egységes birodalmi gazdaságot kivánt létrehozni, ahol az egyes birodalomrészek adottságaiknak legjobban megfelelő és egymást szervesen kiegészítő gazdasági tevékenységet folytatnak. S ebben a koncepcióban Magyarországnak tudatosan a mezőgazdasági termelés és a nyersanyagszállitás jutott. Az osztrák kameralizmus fénykorában, a század közepén sem tudta célkitűzéseit teljesen megvalósítani, gazdasági, politikai és nemzeti kompromisszumokra kényszerült, de rendkivül sok minden mégis létrejött belőlük és hatottak. Hatott Magyarországon is: ellentmondásosan, egyes kérdésekben pozitívan, egyesekben negatívan. Ezt az irányzatot a magyar történetírás talán még nem vette teljes súlyával figyelembe, pedig ha a gazdasági-technikai alapokról indulunk a történelem kérdéseihez, akkor nem lehet róla nem tudomást venni; csak ujabban fordítanak rá nagyobb figyelmet. Az osztrák kameralizmus ideológiai atyjának az 1635-1682 között élt Johann Joachim Bechert tartják. Érdekes személyiség volt. A legérdekesebb az, hogy a kémiatörténet régóta számon tart egy Johann Joachim Becher nevü Speyerben született orvost, akinek sajátságos elmélete az égés magyarázatára a flogiszton elmélet előfutára volt. Becher azt hirdette 1669-ben megjelent Physlca subterránea cimü könyvében, hogy az ércek, kövek, általában az ásványi anyagok háromféle földből állnak^ a terra vitrescibileből, mely az anyagra, a terra fluidából, amely a szagra, fajsulyra és végül a terra pinguisből, amely az éghetőségre jellemző. Mínjden éghető anyag tartalmazza a terra pinguist, minél éghetőbb, annál többet. Ezt a gondolatot fejlesztette tovább Stahl a kémia fejlődését közel egy évszázadra befolyásoló flogiszton -elméletté, az első tudományos kémiai elméletté. Becher sokáig élt Béresben, majd "udvari intrikák" miatt Hollandiába, végül Angliába ment, ahol bányák felügyelőjeként fejezte be életét. így a kémiatörténet. A gazdaságtörténészek pedig ismernek egy jeles Becher nevü gazdasági szakirót, aki 1669-ben megjelent Politischer Diskurs cimü munkájában az államkincstár gazdagodásának és a polgárok jólétének összefüggéseit