Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)

TANULMÁNYOK - Károlyi Zsigmond: Huszár Mátyás szerepe a Körösök szabályozásában

művelője, ugyanakkor pedig a kor színvonalán álló, széles látókörű tervező illetve vizépitő mérnök is. O az első magyar mérnök, akiről tudjuk, hogy hidrometriával foglalkozott, mégpedig tudományos szinten, s nemcsak a gyakorlatban használta a Woltmann-szárnyat, hanem azon javításokat is eszközölt. Vizrajzi tanulmányának egyik bekezdése, melyben a vizfolyások "összpontosításának" szükségességét indokolta, arról tanúskodik, hogy a folyóvizek sebességeloszlásának kérdéseivel foglalkozva olyan felismerésekre jutott, amelyek nyilvánvalóan az impulzust szolgáltatták Vásárhelyi hasonló kísérleti méréseihez. A nagyszabású vizrajzi leírásból rendkívül plasztikusan és részletesen bontakoznak ki előttünk a Körösök völgyének - az Alföld középső, legmélyebb medencéjének és a Tisza völgyének sajátos vizrajzi viszonyai. Az Erdélyi Középhegységből nagy eséssel lefutó négy folyó a sikság peremére érve, a maga emelte hordalékkupon, medrét gyakran változtatva, deltaszerü kiágazásokkal - mellékágakkal, fokokkal, erekkel - egymással is összeköttetésben jut a medencébe. Esését, sebességét elveszítve mederfenntartó ereje is elenyészik, s valamennyi szinte elvész az itt kialakult mocsár világban. A medence vizeit és mocsarait északról a Nyírség és a Hortobágy hátságának csapadéka és a Tisza árvizei, délről pedig a Maros árvizei is táplálták. A mocsárvilág hosszú ideig tárolta a kialakulatlan és elégtelen medrü folyók árvizeit, amelyek ezután lelassulva és hordalékuktól megszűrve, de a mederbe csak részben és későn visszaszivárogva jutottak a közös befogadóba: a kanyargó és hasonlóképpen kialakulatlan medrü, csekély esésű Nagykörösbe (Hármas-Körösbe) és a Tiszába. (Itt hangsúlyozni szeretnénk, hogy a Tisza-meder - később is sokat vitatott - kialakulatlanságának kérdésében az első leirás szerzője, Huszár látott a legvilágosabban.) Ezekből az adottságokból következtek a szabályozás alapelvei, melyeket Huszár az egész Tisza völgyére vonatkozó érvénnyel már 1823-ban megfogalmazott: a korábbi gyakorlatnak megfelelő medertisztítás és mederrendezés következetes végrehajtása után az esést növelő, a lefolyást viszonyokat javító átvágások és csatornák létesítése, a víz összeszoritása (összpontosítása) a folyó önfenntartó, mederfenntartó erejének biztosítása érdekében (a mellékágak, kitörések elzárásával), majd az árvizek szétterülését megakadályozó s egyúttal a medret is fenntartó párhuzamos töltések épitése - mindenütt ... A szabályozás első lépései közé tartozott a külvizek távoltartása a medencéktől. Ilyen feladatként vetette fel Huszár a Tisza rendszeres szabályozásának első és legfontosabb töltésszakasza: a Hortobágyot és a szomszédos fokokat elzáró tiszadobi gát építését - már 1823-ban. Ezt a Mirhó gát példájára javasolt töltést utóbb, 1829ben, kir.biztosi határozat alapján a helyszínen Is kijelölte. Vagyis Huszár nemcsak a Körösök, hanem a Tisza rendszeres szabályozása terén Is megtette a kezdeményező lépéseket. Debrecen városa azonban a hortobágyi vízhasználatokhoz fűződő érdekel - és ősi jogai - alapján, a hivatalos határozat ellenére is, még évtizedekig (egészen Széchenyi fellépéséig) meg tudta akadályozni a terv végrehajtását. Ez az epizód különösen jellemző a korábbi, ősi, feudális kori ártéri gazdálkodás és a kialakuló árutermelés vlzhasznositási-vizépitési törekvéseinek ellentétére. És ebből a nézőpontból világosabban mérhető fel Huszár Mátyás vízszabályozási terveinek újszerűsége - és jelentősége is. A korábbi idők vizépitési tevékenységét ugyanis nem annyira a védekezés-vizkárelháritás, mint inkább a vizek hasznosítása jellemezte.