Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)

TANULMÁNYOK - Vajda P.–White, J. A.: Bay Zoltán úttörő Hold-radar kísérletének harmincadik évfordulója és a korszerű radar csillagászat

De Witt és Bay úttörő holdvisszhang kísérlete után a világ számos államában, elsősorban az Egyesült Államokban, Angliában, Ausztráliában, a Szovjetunióban és Kanadában megkezdődött a radar felhasználása a földön kivüli térség kutatására. A tudomány ez uj ága, az un. radarcsillagászat (bolygó-radar) 1946 óta, harminc év alatt rohamos fejlődésen ment végig. Sikerült radarkontaktust teremteni a Naprendszer égitestjeivel (beleértve a Napot is), egészen a Szaturnusz távolságáig; felhasználták a radarjeleket a Hold és néhány bolygó felületének feltérképezésében; megállapították nem várt eredményt nyerve - a Merkúr és a Vénusz tengelyforgási idejét; a csillagászati méretek alaptávolságát, a Csillagászati Egység-et (a földpálya fél-nagytengelyét) fénymásodpercek egységében 10 >:

8 pontossággal határozták meg; eredményesen végrehajtották az általános relativitás egy negyedik fajta ellenőrző kísérletét: a radarjelek rendellenes késése, míg a sugárzás a Nap gravitációs terén halad át, az általános relativitás elméletéből számitott értékkel néhány százaléknyi pontossággal egyezett. A tudomány ez uj ága terjedelmes irodalmat eredményezett. Az uj eredményeket ismertető cikkek mellett számos átfogó és összefoglaló könyv, értekezés jelent meg. Ezek a történeti visszapillantásban mind megegyeznek abban, hogy a radarcsillagászat 1946-ban kezdődött, az Egyesült Államokban De Witt, Magyarországon Bay Zoltán úttörő holdradar kísérleteivel. E könyvek, értekezések és cikkek jegyzékét (a teljesség igénye nélkül) az "Irodalom"-ban (4-16) közöljük. A fejlődés történetére vonatkozó fenti megállapítással mi egyetértünk. Mégis hangsúlyoznunk kell azt a tényt, hogy az integráló módszert, a nagyszámú, ismételt jelek összegezését, amely utóbb a radarcsillagászatban egyre fontosabb szerephez jutott, Bay Zoltán javasolta és alkalmazta először történelmi nevezetességű kísérletében. Bay e módszer jelentőségét előre látta, amikor a következőket irta 1946-os cikkében (3, 22. lap). "Az a tény, hogy az amerikai kutatók sikeres Holdkisérletet hajtottak végre az összegezés módszere nélkül, nem csökkenti a coulometerek alkalmazásának értékét. A jövőben a coulometert (vagy az összegezés más módját) fokozott pontosságú mérésekre használhatjuk fel, anélkül, hogy az adás energiáját lényegesen növelnénk, vagy pedig kísérleteinket távolabbi égitestekre terjeszthetjük ki. Ezen a téren a legjobb eredményeket a nagyfejlettségü amerikai technika és a mi összegező módszerünk kombinálása nyújthatja." Bay Zoltánnak ez a várakozása teljesedett a radarcsillagászat kifejlődése során. A felfogott visszhang erőssége fordítva arányos a távolság negyedik hatványával, így pl. a Vénuszról visszaérkező energia, még a legközelebbi együttállásban is, csak 10"

7 része a Holdról érkezőnek. Az elmúlt 30 év látványos technológiai fejlődése, mint amilyen a kibocsátott energia növelése sok száz kilowattra (középteljesitmény), és sok megawattra (csúcsteljesítmény), a deciméteres és centiméteres hullámok alkalmazása, a hatalmas antennák megépítése (25-300 méter átmérővel), a nagyállandóságu maser-oszcillátorok és a kis zajszintű erősitők használata, csak részben egyenlítheti ki a távolság növekedésével rohamosan növekvő veszteség hatását a beérkező jeleknél. A távoli égitestek visszhangjait csak az integrációs technika tudja kimutatni és megmérni. Az utóbbi célra a technológia olyan látványos lehetőségeket teremtett, amelyek nem léteztek harminc évvel ezelőtt. A visszhang gyenge jelel, amelyek általában mélyen a vevő zajszintje alatt vannak, memóriaszervben tárolhatók (pl. digitális alakban, magnetofon-szalagon), és összegezhetők (feldolgozhatók) a gyors számitógépek segítségével. így Bay vizbontó coulométerét, amely mind a tárolást, mind az összegezést elvégezte, a jel-megőrzés és jel-feldolgozás korszerű eszközei váltották fel,