Technikatörténeti szemle 8. (1975-76)
TANULMÁNYOK - ifj. Bartha Lajos: Magyar csillagászok a középkortól a XX. sz. közepéig
SCHWAB Frigyes A XLX. sz. második fele. Életrajza ismeretlen, 1873-1887 között a kolozsvári Egyetem mechanikusa. Az egyetemi csillagvizsgáló műszereivel gondos változócsillag megfigyeléseket végzett, ezekről az "Erdélyi Muzeumegyesület orvos-természettudományi" osztálya előtt számolt be (i). SCHULHOF Lipót (Leopold) (K) Baja, 1847. márc. 12. - Párizs 1921. okt. 20. Csillagász, Bécsben és Párizsban tanult, a bécsi Egyetemi Csillagvizsgálón kisbolygót fedezett fel (Protegénia. 1875). Közreműködött a magyarországi meteorészlelések feldolgozásában - maga is észlelt - majd U. J. J. Leverrier meghívására a párizsi Obszervatórium és a Bureau des Longitudes tisztviselője lett. Első közleményeit az MTA Kiadványaiban jelentette meg, 1878-tól az MTA levelező tagja, elnyerte a francia Akadémia Vailant-diját. Főleg égimechanikával foglalkozott, a bolygók pályaháborgásának (perturbációjának) speciális eseteire közölt megoldásokat. Tanulmányai a Comptes Rendus-ban jelentek meg. Bibi.: Az 1870. IV. üstökös definitív pályaszámítása. - Ért. Math. IV. 1. 1876. Az 1871. II. üstökös definitív pályaszámítása. - U.o. IV. 2. Biog.: Szinnyei. STEINER Lajos Vác, 1871. jun. 15. - Budapest, 1944. ápr. 2. Geofizikus, meteorológus, nemzetközi tekintélyű földmágnességi szakember, a dinamikus meteorológia egyik megalapítója. Fiatalabb éveiben Konkoly Thege ógyallai obszervatóriumában és a Meteorológiai Intézet "házi-csillagdáján" csillagászati megfigyeléseket is végzett (időmérés, napészlelés), később is figyelemmel kísérte e tudomány fejlődését. A "Stella" Csillagászati Egyesület egyik alapitója, a Stella folyóirat és évkönyv állandó munkatársa. Podmaniczky kiskartali magán-obszervatóriumában is dolgozott. Számos cikke jelent meg az Id-ban és a TTK-ban. 1923-tól 1935-ig az Orsz. Meteorológiai Intézet igazgatója, 1904-től egyetemi magántanár, 1916-ban az MTA levelező tagjául választotta. A fasiszta terror idején öngyilkos lett. Bibi.: Definitive Bahnbestimmungen des Cometen 1892 n.- A.N. 145 1897. Definitive Bahnbestimmung des Cometen 1854 IV. - A.N. 149-1899. A csillagok pislogása. - Stella Almanach, 1925. A nap mágnessége. U.o. 1926. A Föld mágneses jelenségei. Budapest, 1923. Biog.: RéthlyA. S. L. -Id. XLVm 1-12. 1944. (Bibliográfiával) SZÉKELY István A XVI. sz. első fele Történetíró, kalendárium szerkesztő, teológus. Az első magyar nyelvű csizió szerzője, amely csillagászati táblázatokat tartalmazott. Bibi.: Calendarium magiar nielven. Krakkó, 153 5-1549 között. Biog.: Szilády Á.: Bégi magyar költők tára, I. Bpest, 1877. Heinrich G.: A magyar csíziók. - Egyetemes Philologlai Közlöny 1880.