Technikatörténeti szemle 7. (1973-74)

KÖNYVISMERTETÉS - Bontó László: Szabadváry Ferenc–Szőkefalvy Nagy Zoltán: A kémia története Magyarországon

toll lett Liebig legfőbb munkaeszköze. Helyesebb lett volna, ha ezt a tevékenységet a szerző még inkább hangsúlyozta volna, — hiszen — mint a magyarországi kémiatörténet is bizonyítja — Liebig publikációi és folyóirata hatottak leginkább a távolabbi országok kémikusaira és minden más természettudósára. Összefoglalva véleményünket I. Strube munkájáról megállapíthatjuk, ezzel is gazdagabb lett a nemzetközi tudománytörténeti irodalom egy értékes, jól felhasználható művel. Szőkefalvi-Nagy Zoltán Szabadváry Ferenc — Szőkefalvi-Nagy Zoltán: A kémia története Magyarországon Akadémiai kiadó, Budapest 1972. A szerzők már több ízben publikáltak értékes tanulmányokat a kémia története és a kémiai oktatás kérdéseiről. Az Akadémiai Kiadó gondozásában most megjelent könyvben a kémikus társadalom széles rétegeit foglalkoztató téma kapott nyilvánosságot. A szakavatott, jól ismert szerzőknek ez a könyve is, a korábbi munkáikhoz hasonlóan pontos forrás-kutatás alapján készült, mind életrajzi, mind kémiai szempontból részletes és gazdag, sokoldalú bibliográfiai hivatkozásokat tartalmaz. A könyv hézagpótló munkának számít, amelyet örömmel kell üdvözölni elsősorban azért, mert részletes áttekintést nyújt a kémiai tudományok magyarországi kialakulásáról és fejlődéséről. Az öt fejezetből álló könyv hazánk kémiatörténetét tárgyalja a középkortól a második világháború végéig, a nem szakember számára is könnyen érthető stílusban. A szerzők a témakör szinte minden lényeges kérdésével foglalkoznak, részletesen ismertetik a szakterület minden olyan kérdését, amely nemcsak a jelen, hanem a jövő kémikus nemzedéke számára is hasznos lehet. Szabadváry Ferenc és Szőkefalvi-Nagy Zoltán könyvének nagy érdeme, hogy a magyar kémia történetét, a kémiatudomány művelőinek munkásságát nagy igényességgel, fontos részletekre is kiterjedően, módszeresen tárgyalja és foglalja össze. A kémia történetének és a kémiatudomány neves művelői érdemeinek ismertetése mellett a szerzők nem feledkeztek el a kémia fejlődésére sokszor közvetve ható, alapvető társadalmi és gazdaságtörténeti eseményekről sem. A szerzők a könyvet „A kémia a magyar középkorban " című fejezettel kezdik (1. fejezet). Ebben ismertetik a középkori Magyarországon az alkímia helyzetét, valamint a kémiát tudományosan művelő magyar alkémikusokat. A könyv nagyon érdekes témával indul. Korábban sokat vitatott kérdés volt ugyanis az alkémia és a kémia kapcsolata. A múlt században a kémikusok letagadtak minden rokonságot az alkémiával. A szerzők Kováts Mihálynak az első magyar nyelvű kémiai könyv szerzőjének (1807.) munkájából idézik az alábbi nyilatkozatot: „Az alkémiának semmi egyéb atyafisága nints a Chemiával, hanem hogy a neveik hasonlók. Az igaz, hogy az alchemia anyja a chemiának, de mit tehet a leány, hogy az anyja bolond." A továbbiakban ismertetik a cementálásnak az arany-ezüst tűzi úton történő elválasztásának akkori nagy mestere, Kolozsvári Cementes János munkásságát. Ugyanakkor megemlítik azokat a neves külföldi alkimistákat is, akik a középkorban Magyarországon jártak. Nagyon érdekes a középkori kohászattal foglalkozó rész. A kémiát, ezt a gyakorlati tudományt lelkesen művelik, mert a középkori Magyarország Európa legfontosabb aranytermelő országa volt. A II. fejezet az újkor kezdetének hazai kémiájával foglalkozik. Érdekesen 27 5