Technikatörténeti szemle 7. (1973-74)

MŰSZAKI SZAKMÚZEUMOK - P. Nagy Sándor: A Magyar Vegyészeti Múzeum

Gyula miniszter Várpalotán megnyitotta „A szocialista vegyipar 25 éve" című, első állandó múzeumi kiállításunkat (4. ábra). E kiállítással egyidejűleg, tehát 1970-ben adta meg a Művelődésügyi Minisztérium a Magyar Vegyészeti Múzeum állandó működési engedélyét. A következő évben ugyancsak Várpalotán 1971. augusztus 18-án nyitottuk meg „A magyar vegyipar kialakulása a XIX. századig" című újabb állandó kiállításunkat (5. ábra). A Veszprémben rendezett Tudomány- és Technikatörténeti Szimpóziumunk alkalmából 1972. szeptember 28-án mutattuk be „A kémia oktatásának fejlődése Magyarországon 1750— 1849" című új vándorkiállításunkat (6. ábra). Az 1973. évi Múzeumi és Műemléki Hónap alkalmával nyílt meg a reformkor vegyéSzetéről szóló legújabb állandó kiállítás Várpalotán (7. ábra). Ezzel egyidőben került sor az Egyesült Vegyiművek első jogelődjét alapító Klapka György honvédtábornok iparpártoló tevékenységét ismertető gyűjtemény bemutatására is. A Vegyészeti Múzeum állandó kiállításai Az eddig elkészült és Várpalotán megtekinthető állandó kiállításaink a kémia hazai történetét mutatják be a legrégibb időktől 1850-ig, és 1945-től napjainkig. Az 1850. és 1945. közötti, száz esztendő alatti fejlődést és eredményeket szemléltető történeti kiállítás anyagának gyűjtése folyamatban van, bemutatása hely hiányában egyelőre nem lehetséges. „A magyar vegyipar kialakulása a XIX. századig" című kiállítás a magyarországi kémia és vegyészeti tevékenység általában kevéssé ismert régmúltját mutatja be. Emlékek és adatok bizonyítják, hogy a Kárpát-medencében már a honfoglalást megelőzően is folyt olyan tevékenység, amely bizonyos anyagok átalakításával, tehát kémiai változások előidézésével foglalkozott. A római uralom idején kiterjedt aranybányászatot a honfoglaló magyarok ivadékai továbbfejlesztették. Volt fémkohászat és abban az időben korszerűnek mondható kémiai ismeretekkel rendelkező szakemberek működtek közre az ötvözetek előállításában, a finomítók, a pénzverdék ellenőrzésében. Sokan próbálkoztak hazánkban az arany mesterséges előállításával, az ún. alkémiával is. Céljukat ugyan nem érték el, de kísérletezgetéseik során kémiai tapasztalatokra tettek szert, rengeteg vegyületet állítottak elő, megismerték egymásra-hatásukat, sok kémiai műveleti eljárást alakítottak ki, mint pl. a desztillálást, bepárlást, szűrést, kristályosítást stb. (8. ábra). Sok ismeret birtokába jutottak, és ezáltal bizonyos összefüggésekre, kémiai törvényszerűségekre jöttek rá. Magyarországon sok alkémista volt, közöttük egyszerű embereket, papokat, főurakat, sőt még királyokat is találunk (Melchior Miklós, Mátyás király, II. Ulászló, Lippay György, Bél Mátyás, Wallaszky János stb.). A reneszánsz során sarjadt ki az alkémiából az orvosi kémia: a jatrokémia. Alapítója Paracelsus fáradhatatlanul hirdette, hogy a kémia célja nem az aranycsinálás, hanem orvosságok készítése. Paracelsus kétszer is járt Magyarországon és már első tanítványai között is voltak magyarok. Később minden orvos jatrokémikus volt, ezt a felfogást hozták magukkal a külföldi egyetemekről, ahol tanultak. Ennek folytán csaknem minden magyarországi orvos foglalkozott környéke ásványvizeinek, olykor kőzeteinek kémiai elemzésével, gyógyhatásúk regisztrálásával, amiről számos feljegyzés és egykorú könyv tanúskodik. A kémia és vegyipar magyarországi története tulajdonképpen a középkori