Technikatörténeti szemle 7. (1973-74)

TANULMÁNYOK - Komlós Sándor: A textiltisztítás története

goztak fel. Később jelent meg a vászon, majd a pamut, selyem, mely egyben a formák, divatok változását is jelentette. A mosás a háziasszony, vagy a szolgák dolga volt. A férfiak végezték viszont a posztó tisztítását, nemezelését, akik — üzleti érdekből — vakítóan fehér ruhában dolgoztak. Innen eredt tréfás nevük, fullones, azaz „világító", s a mosoda, melyet fulloniea-nak neveztek. A mosók neve ugyanakkor lavatores volt. Általában minden római város rendelkezett mosodával, ahol nemcsak a város lakosai, hanem a környékbeliek is mosattak. Saját mosodával rendelkeztek viszont a vagyonosok, akiknek a mosáshoz értő rabszolgái végezték ezt a munkát, vagy ha ilyennel nem rendelkeztek, akkor a legközelebbi hivatásos mosodától kölcsönöztek személyzetet. Nagy fontosságot tulajdonítottak tehát a mosásnak, illetve a mosás minőségének. Némely városban több mosoda is volt. Ilyen esetben a tulajdonosok testületekbe tömörültek, melyet collegia sodalica-nak neveztek, és tevékenységüket szigorú alapszabályokba foglalták. Ilyen egyesülések, érdekvédelmi szervezetek — Plutarkhosz szerint — már i. e. 700-ban voltak Rómában, és védőistenük, Minerva tiszteletére minden március 19-én ünnepségeket tartottak. A mosodák nagy vízfogyasztása meghatározta elhelyezkedésüket is. Általában kutak, folyók vagy közvízvezetékek mellett működtek, s ezek használatáért az államnak adóztak. Mint már említettük, a mosást emberek és tevék elbomlasztott urinjával végezték. Ezt a város több pontján elhelyezett hordókban gyűjtötték össze. Érthető tehát, hogy az így keletkezett erős szag miatt nehezen találtak mosoda céljára megfelelő helyiségeket akár bérlet, akár megvétel céljából. A tisztítást úgy végezték, hogy a szennyes ruhát nagy edényekbe rakták, mosószerrel és meleg vízzel feltöltötték, majd a mosást végzők beleálltak, és kézzellábbal döngölték, taposták, sulykolták a ruhát. Ezt követte az alapos öblítés, a takácsmácsonyával történt bolyhozás, fehérítés, kefélés, nyírás, préselés, ahogyan éppen a ruha anyaga megkívánta. Az 1755-ben Civitavecchiában talált festmény ezt a munkát illusztrálja, de leírásokból is ismert a fenti munkafolyamat. Bizonyított tény, hogy már i. sz. 79-ben voltak speciális üzemek a textíliák tisztítására. A pompeji ásatások ugyanis három ilyen mosodát is feltártak, melyekből a legnagyobb falán képekkel is illusztrálták a mosók munkáját és a berendezéseket. A Mercurio utcában levő nagymosodát 1826-ban ásták ki. Itt meglehetős épségben találtak falazott víztárolókat, amelyek egymással összeköttetésben álltak, s egyikbe vízvezeték torkollott. Megtalálták a ciszternanyílást, egy nagyméretű kádat, és a ruha verésére szolgáló asztalt, ezenkívül nagymennyiségű bentonitot. Az igazsághoz tartozik, hogy bár a mosásra nagy gondot fordítottak és a mosókat megbecsülték, de erkölcstelenségeik miatt nem volt jó hírük. Római szerzők vígjátékaiban gyakran szerepelt a mosó alakja. A mosodások hasonló problémákkal küszködtek, mint a mai hasonló üzemek. Éppúgy előfordultak reklamációk, megrongálódások, véletlen cserék, elvesztések stb., mint napjainkban. A ruhatisztítás vonatkozásában sok változást figyelhetünk meg a középkorban. Megnőtt a mosásra kerülő háztartási textíliák száma, anyaguk is elég változatos : len, pamut, gyapjú. A textíliákat kézművesek állították elő, de elterjedt szokás volt a házi fonás, szövés is. A manufaktúrák megjelenése kb. a 18. századra tehető. A kor társadalomszemléletét a díszes ruházkodás tükrözte. Ehhez a termelési