Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)
TANULMÁNYOK - Dóka Klára: A pest-budai iparosok szerszámkészlete a reformkorban
A kovácsműhelyek felépítése a lakatosokéhez hasonló volt. Két 1830-as évekből származó leírás szerint 57 egy-egy műhely értéke 300 vFt körül mozgott, (pl. Veszély Gáspár: 328 vFt). Veszély műhelyében két fújtatót, egy nagyobb üllőt, egy kisebb üllőt, egy nyitóvasat 58 , 3 nagy satut, egy kisebb és egy nagyobb sikattyút, három fúrót, 3 harapófogót, 15 tűzifogót, bádogvágó ollót, szögvasat stb. jegyeztek fel. A mester hagyatéka rectificatio után 3111 vFt 34 1/2 x, tehát a műhely felszerelése hagyatékának 1/10 része. 58 A bádogosok szerszámkészlete kisebb a lakatosok és kovácsok készleténél. A bádogosok a fém hideg megmunkálásával foglalkoztak, így a műhelyükből hiányoztak a hevítésre, forró fém megmunkálására szolgáló eszközök. Wittmann János pesti mester 1838-ban készült leltára szerint műhelyének felszerelése 119 vFt 42 x. Ez 1/3 része összes vagyonának (egész vagyon: 378 vFt 8 x), és megközelíti tiszta hagyatékát is. (adósságok kifizetése után maradt vagyon: 157 vFt). 59 Műhelyében satuk, nyitóvasak, tőke- és bádog ollók, üllők, sikattyúk, vágóvasak találhatók. A szerkovácsok szerszámkészlete megegyezik a kovácsokéval, azok tűzi szerszámai nélkül. Wagner Károly pesti mester hagyatékában 1826-ban 167 vFt 15 x értékű szerszámot jegyeztek fel. 60 Műhelyében egy üllő, három satu, egy szarvasüllő, 8 kalapács, 9 fogó, olvasztótégely található. A fémműves mesterek szerszámkészletének leírását a XIX. században kialakult mesterségek eszközeinek ismertetésével zárhatjuk le. A hangszerkészítők, tűkészítők a reformkorban kereskedéssel foglalkoztak, így csak a kisebb javítások elvégzésére rendezték be műhelyeiket. Öntő szerszámokkal rendelkeztek a cin- és sárgarézöntők, míg a puskaművesek, vörös- és sárgarézművesek kovácsolással készítették cikkeiket. A fémműves mesterségeknél is kialakult a XIX. században a jellegzetes műhelytípus. Munkásonként egy üllő állt a műhelyben; ezt meghaladta a különleges megmunkálásra szolgáló üllők száma. (pl. szarvasüllő, simázó üllő). Minden műhelyben volt 2—3 satu. A munkapadként szolgáló eszközöket apró szerszámok egészítették ki: kalapácsok, fúrók, vésők stb. Ezek számát azonban nem lehet üllőnként (munkapadonként) meghatározni, mint a faiparban. A közösen használt szerszámok (pl. fújtató, olvasztóedények) és az üllőn használt kiegészítő szerszámok között nincs elválás. A szerszámok értéke nagy változatosságot mutat. A kovács, lakatos műhelyek szerszámainak értéke 300 vFt-nál több, a nemesfémet feldolgozó mestereké 200 vFt, a hideg megmunkálással dolgozó bádogosoké, szerkovácsoké 100—200 vFt között, a többi mestereké 100 vFt alatt van. 3. Textil- és textilfeldolgozó ipar A textilipar alapvető ága a posztókészítés volt. Ez az iparág a kézműves termelés virágkorában sem ért el nagy fejlettséget, a reformkorban pedig a gyáripar konkurrenciája miatt teljesen visszaesett. A mesterek száma minimális volt, mégis több céhben oszlottak meg. (Budán: posztós, takács, Pesten: német takács, magyar takács, posztós, posztónyíró). A XIX. században már csak a posztónyíró céh tudott privilégiumot váltani. Ez volt a két fővárosban az utolsó királyi kiváltságlevél. (1847) A posztónyírók létszáma is minimális volt, de a pesti céh, mint a környék főcéhe a vidéki mester-tagokkal együtt komoly erőt jelentett. A szövés-fonás mint háziipar nem volt életképes a fővárosban, a kereskedők által behozott áru versenye, a Pesten állított posztóraktárak 61 és a védegyleti mozgalomban felállított magyar gyárak termékei kiszorították a városi kisipart. A posz-
