Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)

BESZÁMOLÓK A MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE TAGEGYESÜLETEIBEN FOLYÓ TUDOMÁNY- ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI MUNKÁKRÓL (elhangzottak az 1972. május 23–24-én tartott MTESZ Konferencián) - Szénássy Barna: „Bolyai János” Matematikai Társulat

nézetében korszerű mű hézagpótló nálunk, egyaránt nélkülözhetetlen kézikönyve a tanároknak és az egyetemi hallgatóságnak. Mindenesetre az anyag csoportosításában és az egyes tárgykörök részletezőbb megbeszélésében érezhető a szerző egyéni érdeklődési köre — ez azonban alig róható fel hibának. Az utóbb említett három könyvet kis függelék egészíti ki, mely a hazai matematika alakulását foglalja össze. Elképzelhető lenne az egyetemes matematika-történetét tárgyaló magyar nyelvű könyvek további bővítése is. Elsősorban Van der Waerden: „Die erwacbende Wissenschaft" (Basel —Stuttgart, 1965.) c. műve jöhetne számításba. Ez rendkívül élvezetes stílusban és a jeles matematikus gondosságával tárgyalja a csodálatos gazdagságú görög matematikát. A múltszázadbeli eredményeket pedig aligha lehet színvonalasabban ismertetni, mint azt Félix Klein immár klasszikusnak tekinthető könyvében („Vorlesungen über die Entwicklung der Mathematik im 19. Jahrhundert", Berlin, 1926.) tette. Az egyetemes matematika-történeti kutatások terén igen hasznos munkát végeznénk — megítélésem szerint — a környező országok matematikájával való múltbeli kapcsolataink felderítésével. Ilyen kapcsolatok a történelmi események alakulása folytán bőven létesültek, elsősorban cseh, lengyel, román, orosz — szovjet, jugoszláv, német és osztrák viszonylatban. Az ilyen kutatások nemcsak az egyetemes, hanem az illető ország, továbbá a hazai matematika története szempontjából is jelentős adatokat tárnának fel. II. A magyar matematika történetére vonatkozó irodalom nem rég összeállított, többé-kevésbé teljesnek nevezhető bibliográfiája csaknem 400 önálló művet és értekezést sorol fel. Ámde ez a szám mintegy a felére csökken, ha az egyes tanulmányok — matematikai kifejezéssel élve — lineáris függetlenségét is nézzük: sok ugyanis az olyan írás, mely már előzőleg ismert tényeket közöl, legfeljebb más csoportosításban. Kétségtelen azonban, hogy a részlettanulmányok révén sok adat gyűlt össze. Az ezen adatok között mutatkozó hézagok kitöltése után a hazai matematika e század elejéig terjedő történetét e jelentés írója állította össze (Akadémiai Kiadó, 1970). E tanulmány periodizációját követve az alábbiakban iparkodom a magyar matematika történetére vonatkozó vizsgálatok jelenlegi állását lemérni, továbbá felhívni a figyelmet néhány kidolgozandó témára. Matematika-történetünk első periódusának a legrégibb időktől az első magyar nyomtatott aritmetika megjelenéséig (1499) eltelt korszakot tekinthetjük. E korszak érdekesebb matematika-történeti kérdései az őseink által használt számrendszerekre, számneveink kialakulására, a számjegyek írásmódjára és ezen belül a számrovásra, főként pedig a honfoglalás utáni első évszázadok matematikai oktatására és általában az ősmagyarok matematikai műveltségére vonatkoznak. Be kell vallanunk, hogy egyik-másik kérdéskomplexumban meglehetős hiányosak az ismereteink. így pl. a számrendszerek kérdésével nálunk többen is — főként nyelvészek — foglalkoztak (Hunfalvy Péter, Munkácsy Bernát, Orbán Gábor, Moór Elemér, a matematikus Beke Manó és sokan mások), mégsem látszik eléggé megalapozottnak az, hogy a fejlődés a hatos számrendszerből kiindulva, a hetes számrendszeren át haladt a tízes rendszerig. E kérdés végleges eldöntése közös problémája a magyar és a szovjet, valamint több keleti ország tudománytörténetének, és lehetséges, hogy a végleges választ valamiféle kooperatív kutatás fogja megadni. Számneveink eredetéről elég sokat tudunk (Orbán Gábor, Moór Elemér és 12 Technikatörténeti Szemle VI. 177