Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)

MŰSZAKI SZAKMÚZEUMOK - Tóth Ferenc: A Magyar Olajipari Múzeum

A legújabbkori történeti múzeológia — különösen a műszaki múzeológia — célja, tárgya és módszertana szempontjából lényegesen különbözik az általános múzeológiáétól. A legújabbkori múzeológiának, így a műszaki múzeológiának is, csak részben feladata a letűnt korok rekonstruálása. Főfeladata a jelen megőrzése úgy, hogy a műszaki, tudományos fejlődés mellett a mai ember életmódját, életkörülményért, a változások dinamizmusát is érzékeltesse. A társadalmi és technikai forradalmak következtében a fejlődés dinamikája rendkívüli módon felgyorsult, az új teljesen kiszorítja a régit. Új technológiák születnek, amelyek új műszaki berendezéseket igényelnek. Nem lehet azonban megőrizni mindent. Nagyon gondos, óvatos, ésszerű kiválogatással, körültekintéssel kell a műszaki-muzeológiai tevékenység gyűjtési körét, tárgyát, módszertanát meghatározni. Azokat a tárgyi, írásos és egyéb értékeket kell védelemben részesíteni, amelyek az adott terület, iparág fejlődésére jellemzőek, amelyek teljes keresztmetszetű képet adnak, de egyúttal kifejezik a többi iparággal, tudománnyal, az egész társadalmi tevékenységgel való kapcsolatát. Több évtizedes tétlenség után, egyre több műszaki ember, közéleti vezető ismeri fel e tevékenység jelentőségét és kap megfelelő helyet, szerepet, anyagi támogatást társadalmi életünkben. A Magyar Olajipari Múzeum nem rendelkezett egységes elgondolással. Az ötvenes, hatvanas években oly gyors technológiai, technikai változások történtek az iparban, különösen a bányászati ágazatban a dieselesítés, a villamosítás, a műszerezés, az automatizálás következtében, hogy egyszerűen kényszerhelyzet állt elő. Ebben az időszakban sok, a kőolaj bányászat klasszikus korában alkalmazott berendezést, gépet, szerszámot kivontak a használatból. Két lehetőség volt: vagy beolvasztják ezeket a berendezéseket, vagy gondos kiválogatás után védelemben részesítik, helyszíni megóvás, vagy múzeumi elhelyezés útján. Igyekeztek a védelem alá helyezendő eszközöket úgy kiválogatni, hogy azok ipartörténeti, technikatörténeti áttekintés mellett az ipar tevékenységére vonatkozó technológiai információkat is adjanak a szakembereknek és a laikusoknak. A Magyar Olajipari Múzeum jelenlegi felépítésében alkalmas a műszaki emlékvédelem és a teljes magyar szénhidrogénipar bemutatására. Ez tűnik ki abból az érdeklődésből is, amely a Múzeum iránt szakmai körökön belül és kívül, külföldön és belföldön egyaránt megnyilvánul. A látogatók jelentős része, elsősorban szakemberek (olajipari és múzeumi) igen elismerően nyilatkoznak munkánkról. Több külföldi lap és folyóirat közölt cikket, tanulmányt, riportot a Múzeumról. Több külföldi tudományos egyesület kért részletesebb tanulmányt és tapasztalatcsere formájában kívánja tanulmányozni a múzeumi munkát. Ahhoz azonban, hogy a Múzeum az ipari szakmúzeumokkal szemben támasztott követelményeknek teljes mértékben megfeleljen és az ipar, a technika, a tudomány történetének kutatási szakterületévé váljon, tovább kell fejleszteni szakmai, szervezeti és működési szempontból egyaránt. Ebből kiindulva, a Magyar Olajipari Múzeum javaslatára a Kőolaj- és Földgázbányászati Ipari Kutató Laboratórium, megbízta az OLAJTERV-et a múzeum fejlesztési programjának kidolgozásával. A tervezők a múzeum munkatársaival közösen sokoldalú előtanulmányt végeztek és okulva a múzeum létrehozásánál elkövetett hibákból, igen magas szakmai igényességgel fogtak hozzá a munkához. Az OLAJTERV a forgatókönyv és az előzőekben említett információk alapján egy programtervezetet állított össze. Ennek szakemberek által történt megvitatása után 1971-ben elkészült a teljes beruházási ütemterv.