Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)

TANULMÁNYOK - Stier Miklós: A Magyar Mérnök-Egylet megalakulásának történetéhez (1866–1867)

A vasút és a gőzhajó, valamint az elektromos távíró, a korszak e két nagy újítása tette naggyá Nyugat-Európa iparát, különSsen Angliáét a XIX. század közepére. A sínek ezidőre az egész szigetországot behálózták. A század második felében azután a vasút meghódította az egész világot. Anglia a XIX. század közepére valójában a világ műhelyévé vált, s az is maradt még vagy negyed századig. Az ipar ezen hatalmas fejlődése természetesen a mérnöki szakma munkaterületének óriási arányú kiterjesztését eredményezte. A bányászat, a vasút, út- és csatorna építés szükségszerűen együttjárt a kőzetrétegek tanulmányozásával, végsőfokon a geológia és a földrajztudomány továbbfejlődésével. A másik oldalon pedig a távíróberendezések fenntartásához képzett elektrotechnikusokra volt szükség, ami viszont elkerülhetetlenné tette fejlett műszaki iskolák és egyetemi fizikai laboratóriumok, tanszékek felállítását. A tudomány tehát a XIX. század elejétől fokozottan betört a gazdasági életbe. Mind a természettudománynak, mind pedig az egyre jobban önállósuló műszaki tudományoknak a század közepére sikerült tekintélyüket elismertetniök a hatalomra került új uralkodó osztályokkal — főként az ipari burzsoáziával. Témánk szempontjából egyik igen fontos társadalmi jelensége a kornak: a modern értelemben vett mérnök megjelenése, s európaszerte meginduló szervezkedése, amely többnyire a már meglevő tudományos szakegyesületek (vegyészeti, földtani, csillagászati stb.) mintájára történt. Helyesnek bizonyult tehát fentebb idézett mérnökünk jellemzése a korszak technikai haladásának irányáról, jelentőségéről. S mint arra már igen röviden utaltunk, felismerésének az ad fokozott jelentőséget, hogy éppen itthon, az egészében elmaradottabb Kelet-Európának sem legfejlettebb országában, Magyarországon, az általánosan jellemző provinciális szemlélettel szemben európai távlatokban tudott gondolkodni, egyetemes fejlődési mércével mérni, összehasonlítani. S azt is le kell szögeznünk, hogy nem állt egyedül, a múlt század közepén hazai mérnökeink java ugyanígy gondolkodott. Nem utolsósorban — egyéb más tényezők mellett természetesen — éppen ezért járhatott sikerrel arra irányuló törekvésük, hogy létrehozzák egyesületüket, a mérnök-egyletet. Pedig itthoni viszonyaink a kapitalizmus nyugateurópai fejlődésének csak halvány vetületét mutatják. Igaz, hogy az 1848/1949. évi polgári forradalom és nemzeti szabadságharc elhárította a társadalmi haladás gátjait, igaz, hogy a polgári átalakulás, a kapitalizálódás megindulhatott végre Magyarországon is, 1849 után közvetlenül azonban nem tapasztalhatunk ugrásszerű fejlődést, mert a forradalmat és a szabadságharcot követő megtorlás, a Habsburg abszolutizmus restaurációja nem kedvezett a gyors kapitalista fejlődésnek, ül. bizonyos mértékig egyoldalúvá tette, hiszen mindenekelőtt a mezőgazdaság kapitalizálódását és csupán az agrártermékeket feldolgozó iparágak erőteljesebb fellendülését eredményezte. 1850-től érvényesült ugyan az osztrák nagypolgárságnak azon régebbi törekvése, hogy a birodalmat zárt gazdasági egységgé szervezzék, de a magyar „tartományok" beolvasztása az összbirodalom vámterületi egységébe mindenekelőtt az örökös tartományok gazdasági fölényének fokozottabb érvényesítésére teremtett jó alapot — elsősorban a teljesen szabaddá vált áruforgalomban, de hamarosan a Magyarországra irányuló tőkekivitel terén is. A vámvonal eltörlése nálunk mindenekelőtt az agrártermékek kivitelére hatott kedvezően, s az ipar fejlődése — a rendkívül hátrányos történelmi előzmények után — továbbra is háttérbe szorult, Magyarország szinte ipar nélküli tőkeszegény agrárterületként érkezett a polgári korszak kapujába.

4