Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)
KÖZLEMÉNYEK - Endrei Walter: Textilminták a levéltárban
ENDREI WALTER* TEXTLLMLNTÁK A LEVÉLTÁRBAN A textiltörténet kutatói egyházi és világi kincstárak díszes textíliáinak elemzése mellett elsősorban az ásatási leletek tanulmányozása révén öregbítik ismereteinket, amikor régi korok szöveteire, ruházatára vonatkozó publikációkat készítenek. Jobbára elhanyagolnak egy harmadik, talán kevésbé gazdag, de több szempontból az említetteknél előnyösebb területet. A levéltárak ugyanis — a kincstárakhoz hasonló — jó állapotban megőrzött mintákkal büszkélkedhetnek, viszont nem fényűzési célokat, hanem a mindennapi életet szolgáló textíliákból; ebben közösek a sírleletekkel, de a talajviszonyok miatt az utóbbiak kevés kivétellel erősen rongáltak, ha egyáltalán fennmaradtak; hazánk területén pl. számottevő textillelet talajból — fémszálas töredékektől eltekintve — egyáltalán nem került még elő. Az utóbbi másfél évtized során, különösen a szabad hétvégek alkalmával, többször nyílt módom a hazaiak mellett külföldi levéltárakban is kutatásokat folytatni. Szinte mindenütt került elő textilminta, — és amikor alábbiakban számot adok róluk, ez nem a teljesség igényével történik, csak a tapasztalatátadás célját szolgálja, egyben számot adva néhány fontosabb — jórészt még publikálatlan — levéltári leletről. Mivel az európai levéltárak legkorábbi anyaga sem nyúlik vissza a középkori századokon túl, e korszak textiltermelője pedig céhes iparos volt, a kutatást azon állagokban tanácsos kezdeni, ahol céhiratok feltételezhetők. A rendelkezésre álló mutatók sajnos ritkán jelzik minta jelenlétét, ám előfordul hogy etalonként, egy minőségi vita bizonylataként fennmaradnak ilyenek. A céhes iratok nem tartalmazzák elkülönítve a textiles iparágakat; ennek megfelelően végig kell keresni valamennyi címszót, figyelembe véve az olykor rendkívül erős specializálódást. Kisebb városokban ugyanis pl. a posztós céh magában foglalhatta a nyírókat sőt festőket is, legtöbb helyütt azonban még a vászon-, barhend- és damaszttakácsoknak vagy a drága és olcsó festékkel dolgozó festőknek (Schwarz- ill. Schönfärber) külön céhük volt. A céhiratokból előkerült mintákra két példát hozok fel. Az egyik becses lelet a boroszlói városi levéltárból származik. 1 Egy kis ládikában deponálta a posztós céh azon gyapjúszövetmintákat, amelyekkel 1685 — 90 között a minőségromlás útját kívánták állni. Ezek az etalonok őrizték meg a legkorábbi datálható nyomott gyapjúszövetet, belőlük tudjuk meg, milyen szövet húzódik meg egy sor ma már nem használatos elnevezés mögött (pl. koronarása, perpetúan, droguet.) A több mint 50 minta számunkra azért is jelentős, mert e korban — egészen a XVIII. •Hungarotex, Budapest.