Technikatörténeti szemle 5. (1970)

KÖNYVISMERTETÉSEK - Szabadváry Ferenc: Ladányi Andor: A magyarországi felsőoktatás a dualizmus kora második felében

gibb kiadványokban, itt mai szemszögünkből megítélve valóban elsősorban a hiányosságokat kívánja kritikailag bemutatni. Miután idáig jutott az olvasó ítéletében, akkor meg azon töpreng, hogy a könyvben bemutatott hibák, hiányosságok, valóban a legdöntőbbek voltak-e, ha marxista szemmel próbálunk értékelni. A felsőoktatás azért lett volna pl. antidemokratikus, mert a beiratkozásnál a quaesturában tűrhetetlen volt a tolongás,, mert a vizsgáknál előfordult a professzor „jóindulatába ajánlás", mert a profeszszori állások betöltésénél protekció is szóhoz jutott? Űgy gondolom, ezek egyáltalán nem lényeges jellemzői a felsőoktatás akkori szervezete kétségtelen antidemokratikus vonásainak. E fejezetben (A felsőoktatás antidemokratikus vonásai) a mélyebb társadalmi elemzést joggal hiányoljuk. Tetszett a könyv bevezető része, az oktatás tartalmáról és módszereiről írt részletek. Az egyes képzési ágak helyzetéről és problémáiról szóló fejezetben az oktatás szakmai negatívumainak kimutatására való törekvés helyenként azonban valóban erőltetett. A tantervek mindig vitákban változnak. A vitákban kritikákat is gyakorolnak. Egyes ezekből kiragadott mondatok azonban nem mindig alkalmasak a helyzet általános jellemzésére. Abból, mert valaki 1910-ben a mérnökegyleti vita során azt mondta, hogy „a műegyetemi oktatás módszere és szelleme doktriner, idealisztikus, hogy úgy mondjam skolasztikus és nem az életre irányuló" még nem lehet aláhúzni mint megállapítást, hogy „a szaktárgyi oktatást a gyakorlattal való nem kielégítő kapcsolata, gyakran a gyakorlati élettől való elszakadása" jellemezte a műegyetemen. Jogosak viszont a gyakorlati képzés nehézségeire utaló megállapítások. A haladó és a reakciós erők küzdelmét az egyetemeken mind a tanárok mind a diákok színvonalán bemutató fejezetek igen jók. Itt széles társadalmi háttér felvázolása mellett mutatja meg a szerző nagy alapossággal azt a figyelemre méltó tényt, hogy a dualizmus korszaka folyamán hogyan váltja fel a kiegyezést követő kor liberális beállítottságát egy erős polarizálódás, a klerikális-soviniszta reakciós és a polgári-radikális haladóbb irányzatok között az egyetemeken, s az első túlsúlyra jutása hogyan fokozta a felsőoktatás problémáit mélyrehatóan, szükségszerűen előrejelezve az ellenforradalmi korszak még mélyebben reakciós felsőoktatási állapotait. De azt is, hogy a haladó irányzatoknak a körülményekhez képest meglepően erős bázisra sikerült szert tenni. A könyv elolvasásakor néha rádöbbenünk mennyi olyan probléma van a felsőoktatásunkban, amelyről már a dualizmus korában vitatkoztak és még ma is azt tesszük, pl. az előadások hegemóniájának kérdése, elméleti és gyakorlati oktatás viszonya, a szakmódszertani oktatás kérdése, a helyhiány, az ügyintézés bonyolult módja stb. Tapasztaljuk, hogy a főiskolai körökben néha nosztalgiával emlegetett ún. egyetemi autonómia valójában mennyire nem jelentett semmi igazi autonómiát. „Az egyes kormányok, ha valakit ki akartak nevezni egyetemi tanárnak, azt ki is nevezték" —megállapítás bizonyára örökérvényű, de egyébként úgy tűnik, az egyetemek ma tulajdonképpen sokkal nagyobb önálló jogkörrel bírnak, mint az „autonómia" ama papíron klasszikus korszakában. A műhöz hasznos életrajzi lexikon és bő forrásanyag felsorolás tartozik. Ennek ellenére nem állapítható meg egy-egy adott idézet pontos lelőhelye, ami sajnálatos. Összefoglalva, hasznos és tanulságos munkát írt a szerző. Ismételten kiderült, hogy a múlt elemzése a jelenben levonható tanulságokkal igencsak szolgál. Éppen ezért különösen figyelmébe ajánlható a könyv mindenkinek, aki a felsőoktatással kapcsolatban áll, kiváltképpen, ha annak alakulására befolyással bír. Szabadváry Ferenc