Technikatörténeti szemle 5. (1970)
KÖZLEMÉNYEK - Rajnai Rudolfné: Újabb adatok a transzformátor történetére vonatkozólag
pert indított a toursi cég ellen. A pert első fokon a polgári bíróság 16 1887. szeptember 10-i ítélete alapján a Ganz-gyár elvesztette. Fellebezés folytán az Orleans-i fellebbviteli bíróság 17 több tárgyalás és szakértői meghallgatás után, 1893. június 29-én a következő döntést hozta: 18 „Alapul véve az 1889. március 27-i ítélet által elrendelt szakértői véleményt Zipernowsky és Déri Franciaországban 1885. március 20-án nyert találmányi szadalmában ismertetett „Villamos transzformátorok szerelése" 19 cím alatti készülékek 20 utánzásával kapcsolatban, megállapítjuk a következőket : Ez a szabadalom a helyi áramkörök automatikus és pillanatnyi szabályozására vonatkozik olyképpen, hogy az áramkörbe bekapcsolt egy vagy több lámpa kialvása a még égő többi lámpát nem befolyásolja. A feltalálók ezt az eredményt azzal kívánták biztosítani, hogy a transzformátorokat a főáramkörhöz mellékáramkörben kapcsolják, a transzformátor primer kapcsain a feszültséget állandó értéken tartják és a transzformátort úgy rendezik el, hogy a primer áram feszültsége a szekunder áramnál megsokszorozódik. A per aktáiból kitűnik, hogy Société d' Éclairage électrique, Tours ezt a találmányt gyárában és berendezéseinél felhasználta. Az elsőfokú bíróság úgy döntött, hogy a villamos transzformátoroknak mellékáramkörben való elrendezését nem Zipernowsky és Déri találta fel; szabadalmuk nem foglal magában új gondolatot és a találmány közkinccsé vált; már 1874-ben az angol Fuller elektrotechnikus tervbe vette a viUamosság elosztását mellékáramkörbe kapcsolt transzformátorokkal, s erre 1878. december 21-én szabadalmat kapott. 21 Az alperesek ezen kívül azt áhítják, hogy a fellebbezők rendszerének semmiféle új ipari eredménye nem volt. Ezzel szemben Fribourg, Jousselin és Parville szakértők jelentéséből kitűnik, hogy Zipernowsky és Déri feltalálói elsőbbsége (korábbi dátum) nem vitatható, miután Fuller, Gülcher, Hopkinson, 22 Marcel Deprez, 23 Rankin Kennedy, Edison, 24 Gaulard és Gibbs 25 találmányaiban elsőbbség nem található. A szakértők az alperesek által felhozott állítólagos elsőbbségeket megvizsgálva, jelentésüket a következő szavakkal zárják : „Ezeknek az elsőbbségeknek a vizsgálata azt igazolja, hogy a Zipernowsky és Déri szabadalom kiadásának napján, ipari célokra egyetlen feltaláló sem valósította meg annak a három igénypontnak a kombinációját, amelyek e találmány tárgyát képezik." Ugyanezek a szakértők indokoltnak tartják a szabadalomban annak a három esetnek a megkülönböztetését, amelyek a primer vonalhoz mellékáramkörbe kapcsolt transzformátorok három tételére vonatkoznak; az automatikus szabályozáshoz szükséges kombináció megvalósítása; éppen ez a szabályozás a harmadik tétel; a Zipernowsky és Déri szabadalmi rajzában közölt feltételek mellett éppen e három segédeszköz kombinációja új és a szabadalom kiadásának napján (1885. március 20.) szabadalmaztatható találmány volt. Lehetővé téve váltakozó áramú transzformátorok útján az elosztás automatikus szabályozását, olyan feltételek mellett, amelyek e kombinációt megelőzőleg nem voltak megvalósíthatók. Hozzáteszem, hogy vizsgálataik során felismerték, miszerint az a szerelési mód, amelyet az alperes társaság a Tours-i villamos világítás szerelésénél alkalmazott, megegyezik a Zipernowsky—Déri szabadalom harmadik igénypontjával. A szakértők véleménye minden pontban megegyező volt. Egy találmány akkor tekinthető újnak, ha ismert elemeket először használ fel olyan eredmény elérésére, amely előzőleg nem volt biztosítható. A fellebbezők tehát 1885. március 20-i szabadalmukkal kapcsolatos igényükre jogosultak.