Technikatörténeti szemle 5. (1970)

KÖNYVISMERTETÉSEK - Heckenast Gusztáv: Mieczyslaw Radwan: Rudy, kuznice i huty zelaza w Polsce

MIECZYSL AWRADWANRudy ,kuinice ihuty zelaza w Polsce. Warszawa, 1963. 268 old. (Vasércek, hámorok ós olvasztókohók Lengyelországban.) M. Radwan könyve a lengyelországi vaskohászat történetét tekinti át a kezdetektől a második világháború végéig. A vaskohászat története komplex tudomány, eredményes műveléséhez a kohászat, a metalografía, a kémia, a gazdaságos technikatörténet, a régészet szoros együttműködése szükséges, és mint a példa mutatja, további tudományok, így a néprajz és az irodalomtörténet eredményeinek figyelembevétele is nyújthat újabb tanulságokat. Ilyen körülmények között különösen tiszteletreméltó vállalkozás, ha egyetlen szerző tesz kísérletet ennyire szétágazó kutatások összefoglalására, s a kísérlet csak azért sikerülhetett, mert egy jól felkészült, széles kutatógárda több évtizedes munkáján alapult. A vaskohászat kifejlődésének három természeti előfeltétele a vasérc, a tüzelőanyag és a víz. Ezért az első fejezet röviden ismerteti Lengyelország vasórctelepeit és az ércek minőségót, a XIX. század elejéig kizárólagosan alkalmazott tüzelőanyag, a faszén előállításának módját, végül a víz felhasználásának történeti változásait a tűzálló anyag készítésétől a folyóvíz hajtóenergiáján keresztül a gőzig. A könyv szerkezeti felépítése a továbbiakban a XVIII. század végéig a technológiai fejlődés szakaszait követi. A bucakemencók korszakát a XII. ós XIII. század fordulóján váltja fel a vízierővel hajtott hámorok korszaka, a XVII. század folyamán tűnnek fel Lengyelországban az első nagyolvasztók, s a XVIII. század második felében indul meg a lengyel vaskohászat gyors fejlődése. Radwan ezt a történeti áttekintést úgy építi fel, hogy állandóan tekintettel van a nyugat-európai fejlődésre, amely többé-kevésbé mindig a lengyel előtt járt, körülbelül annyival, amennyivel a lengyel vaskohászat fejlettsége a magyarországit megelőzte. A vízierőnek a fújtatok és hámorkalapácsok hajtására való felhasználása úgy látszik a francia cisztercita kolostorok találmánya a XII. század ián, s cisztercita szerzetesek honosítják meg Lengyelországban is. A nyersvasgyá -fcást és a nagyolvasztókat észak-itáliai kohászok vezették beaXVH. század elején a sziléziai területeken. A lengyel kohászattörtónészek műszaki vizsgálatai rendkívül szemléletes képet adnak a vaskihozatal növekedéséről az egymást követő technológiai szakaszokban: a bucatűzhelyen elért 15— 18%-os vaskihozatal a vízzel hajtott hámorokban 40, a bergamói típusú XVII. századi nagyolvasztókban már 65—70%-ra emelkedett, szemben a mai 97 — 99%-kal. A történeti források ugyanekkor a termelési viszonyok ós a kohászok társadalmi helyzete közötti összefüggésekre vetnek fényt. Az új technológia meghonosítói királyi vagy földesúri privilégiumokat nyertek, s a feudahzmus virágkorában a kohászat nem egyszer a társadalmi felemelkedés eszköze volt. A feudális társadalmi rend megmerevedése, a nemesi reakció felülkerekedése idején a kistőkés hámorosok alulmaradtak a nemességgel szemben, s az 1653. évi varsói szejm a hámorok létesítését nemesi előjoggá nyilvánította. A XVIII. század végével az addig következetesen technikatörténeti és technológiai periodizációt egy politikai történeti fogantatású rendszerezés váltja fel. A Lengyelország felosztásától, 1795-től az első világháborúig terjedő fejezet egymással párhuzamosan tárgyalja a Kongresszusi Lengyelország, a sziléziai területek és Galícia, illetve Kelet-Poroszország vaskohászatát, s önáUó fejezetet alkot a két világháború közötti Lengyelország vaskohászatának története. Az anyag ilyen csoportosítása elárulja, hogy az új- és legújabbkor vaskohászatának története, a kétségtelenül jelentős részleteredmények ellenére, még nem érett meg egy olyan színvonalú szintézisre, mint az előző korszakoké. Radwan munkája a Lengyel Tudományos Akadémia történeti és műszaki