Technikatörténeti szemle 5. (1970)

TANULMÁNYOK - Makkai László: Nagyüzem és gépesítés az ókorban

szerencsés fennmaradásának köszönhetjük, de hogy a vízemelő gépezetek a roszszabb dokumentációja Mezopotámiában, sőt Iránban is elterjedtek, bizonyítja az arab időkben általános használatuk. Alig hihető, hogy csak az arab uralom alatti Egyiptomból vették volna át ezeket, hiszen a jóval távolabbi Hispániában már a római uralom idejéből bányavíztelenítést szolgáló tympanonokat tárt fel a régészeti kutatás. Az első irodalmi vagy régészeti előfordulások, valamint az üzemformák változásai alapján a fentiekben megkísérelt keltezés támpontokat nyújt arra, hogy felvázolhassuk a kerék- és emelő-elvű szerkezetek fejlődési sorrendjét (lásd az ábrát). Az egész folyamat a preneolitikus technikai forradalom alapvetéséből indul ki, annak összetett kéziszerszámaiból. A késő paleolitikus feszítőszerszám a kétkarú emelő elvét előlegező korai görög karosprésben folytatódik, majd a kerékelvű csavar bekapcsolásával a hellenisztikus csavaros prést eredményezi. A kétkarú emelő elvén alapuló (s valószínűleg a kerékből eredeztethető) billenő szerkezetek külön vonala a kézi saduftól a lábbal taposott vízemelőn, kalapácson, fújtatón át a vízi«rővel működtetett billenőkhöz vezet. A kerékhez kapcsolja őket vízszintes tengelyük is, viszont a váltakozó irányú félfordulatot végző preneolitikus kéziszerszámokhoz maga a váltakozó irányú billenő mozgás. Ez utóbbi mozgásformát képviseli a korai görög kózimalom, mely azonban (a billenő szerkezetektől eltérően) a motolla, az orsó és az íjas fúró szerkezetében adott függőleges tengelyt viszi tovább a közvetlenül belőle származó járgányos malomra, csörlőre, csavaros présre és egytengelyű vízikerékre. A függőleges tengelyt (bár még csak csapágyban forgó csap formájában) képviselik az orsó származékai, a lendkerekes kőfúró és a fazekaskorong is. Külön családot alkotnak a vízszintes tengelyű kerókelvű szerkezetek, amelyeknek közös ősei a görgő és közvetlen leszármazottja, a szekérkerék. A korai, merev keréktengely kapcsolás létrejöttében szerepet játszhatott a kőszerszámok lyukasztásos nyelezése is. A vízszintes tengely hatása átterjedt a függőleges tengelyű csoport továbbfejlődésére is, így keletkezett a csörlő és az íjas fúró (most már «sztergaként működő) vízszintes tengelyű változata. Ezekből és a merev rögzítésű keréknek a harcikocsin jelentkező tengelyen forgó változatából fejlődtek ki a csiga, a vízszintes tengelyű kerékelvű gépezetek (taposókerék, vízemelő kerekek, fonókerék, noria), majd a vízszintes és függőleges tengelyt kombináló és összekapcsoló fogaskerék révén a járgányhajtotta vízemelő kerék s legvégül az ókori technika csúcspontját jelentő kéttengelyű vízimalom. A megtett út a programvezérlés „tárgyiasulásától" az energiaközvetítés „tárgyiasulásáig", ezen belül az állati izomerő technikai felhasználásától a szervetlen energia (a vízáramlás) befogásáig vezet. A fentiekben egyedül a csavar eredetéről nem szóltunk. Ennek kezdeteit T nyelű csavaros fúróban kereshetjük. A szakirodalom egyetlen i. e. V —VII. századinak feltételezett egyiptomi példányáról emlékezik meg, de fenntartással.

18 Amennyiben a datálás mégis helyesnek bizonyulna, a kónikus vágatú csavart kell a hengeres csavar, s ezzel a csavaros prés és az archimédeszi csavar ősének tekinteni. Ezzel le is zárul azoknak a kerék- és emelő-elvű találmányoknak szerény sora, amelyek a technikatörténet 3000 és 500 közé eső „sötét évezredeinek" tulajdoníthatók, de amelyekből a görög intellektualizmus szellemes kombinációkkal létrehozta előbb az egyszerű gépeket, a csörlőt, a csigát, a csavart, a fogaskereket, majd ezek alapján a hellenisztikus és római kor komplex gépezeteit. A csörlő egy vagy több feszítőkarral ellátott tengely körül forgó hengeres test. Elmaradhatatlan tartozéka a reátekert kötél, amely a feszítő mozgást közvetíti és a kar rögzítésével a betáplált erőt tárolja. Technikai elvé a kétkarú emelő mechanikai