Technikatörténeti szemle 4. (1967)

SZEMLE - Vaszkó Ákos: A veszprémi technikatörténeti konferenciáról

ferencia egyik pozitívumát muzeológusaink számára éppen az ilyen jellegű referátumok jelentették. A felszabadulás után kibontakozó marxista történetírásunk Marx útmutatása alapján egyre behatóbban kezd foglalkozni a termelőeszközök és a termelő munka, beleértve a vonatkozó technikai ismeretek fejlődésének történetével. Ez azt is jelenti, hogy a technikatörténet művelésének jelentősége olyan átértékelésen megy át, ami az eddigi, főleg csak az egyes műszaki tudományok oktatásának, egyetemi jegyzeteknek szerény bevezetését képviselő segédtudomány jellegű ismeretanyagot a történettudomány önálló ágazatává emelte, egyenrangúsítva a gazdaságtörténet és a művelődéstörténet művelésével. Ezt bizonyította Makkai László kandidátus előadása ,,A technika helye és szerepe a történelmi fejlődésben" címmel. Ez az előadás összegezte azokat az eredményeket, amelyeket neves történészünk a technikatörténet egyes alapkérdéseinek kimunkálása során már eddig elért és amelyek nélkülözhetetlenek a részterületek művelése számára. Így a technika újszerű definiciója, az emberi munka operációs folyamatának elemzése és az egyes kiváltási folyamatokra felépített technikatörténeti periodizáció alkalmas arra, hogy a technikatörténeti emlékek gyűjtésében és rendszerezésében új gyakorlati megoldásokra vezessen. Ezzel szemben vitaindítónak tekinthetjük a technikai fejlődés hajtóerejeként megjelölt biológiai indítékra vonatkozó következtetését, amellyel inkább a társadalmi szükségletek fejlődése állítható szembe. Rendelkezésre álló technikatörténeti emlékanyagunk áttekintésétől olyan tárgyi bizonyítékokat remélhetünk, amely azt az eddig kissé elhanyagolt, de alapvető kérdést a megnyugtató megoldás felé viheti. E kérdésben ezért sokat várhatunk a technikai múzeumok tudományos munkájától. A vita lehetőségére mutatott rá M. Zemplén Jolán kandidátus is hozzászólásában. Igen érdekes volt Heckenast Gusztáv korreferátuma abból a szempontból, hogy a módszeres technikatörténeti kutatás még elhatárolt speciális témaválasztás mellett is (A vaskohászat története Magyarországon 1400-ig) olyan társadalomtörténeti összefüggések és új tények feltárásával járhat, amelyek előbbreviszik általános történeti ismereteinket is. Kutatómunkájáról adott beszámolója remélhetően több kiváló történészünk figyelmét fogja a technikatörténeti kutatás területeire felhívni. Ehhez azonban nagy mértékben hozzájárulna, hogy ha a dicséretes példa nyomán több műszaki szakmúzeumunk adna ki jól átgondolt kutatási feladatot történészeink részére. Gyakorlati példákkal gazdagította a vitát több hozzászóló, új és új kutatási területékre híva fel a figyelmet. Az ülés második előadását dr. Mészáros Vince, a Közlekedési Múzeum igazgatója tartotta „A magyar közlekedéstörténet főbb vonásai" címmel. Előadását fontos lépésnek tekinthetjük a marxi elmélet által egyértelműen a termelő tevékenység körébe vont közlekedés története korszerű művelésének terén. Amíg egyfelől rámutatott a közlekedés komplex technikai-gazdasági struktúrájára, addig másfelől az összetevők analizálásával kimutatta azok koronként változó súlyának a mindenkori termelési módokkal való függését. Fontos következtetése volt a közlekedéstörténeti „mozaik-kutatások" létjogosultságának elismerése, amely a komplex kép integrált kialakításához elengedhetetlen. Ez lehetővé teszi a szakmájuk iránt érdeklődő műszaki szakemberek kutatási eredményeinek az általános közlekedéstörténet szempontjából való értékesítését, amely azonban képzett történészt igényel. Súlyos, de indokolt bírálatot gyakorolt közlekedéstörténeti irodalmunk eddigi művelése felé, rámutatva a korszerű összefoglalások hiányára, amit azonban a nagyszámú részletkérdés kimunkálatlanságára lehet