Technikatörténeti szemle 4. (1967)

SZEMLE - Köröskényi Zoltán: Gondolatok a Csonka János emlékkiállításról

2. ábra. Csonka János egyik gépkocsija, amelyet a Posta részére tervezett 1910-ben ki tevékenységüket és gyártó vállalatoknál elhelyezkedve úttörői lesznek a hazai autógyártás bevezetésének. Kisautók Csonka János nem maradt tétlen. A szakma iránti rajongása nemcsak a gyárak megrendelése alapján késztette gépjárművek tervezésére és tökéletesí­tésére, hanem saját elgondolásai szerint az autót kedvelő sportemberek igényeit is szem előtt tartotta. 1909-ben megtervezte a törpeautó elődjét a 4 LE-s, 1 hen­geres kiskocsit, amelynek mintapéldányát maga állította elő. Az egytömbbe sze­relt sebességváltó kardánhajtással korszerű kivitelnek volt tekinthető. Az első példányokkal szerzett tapasztalatok alapján 1910-ben 8 LE-s 4 hen­geres kiskocsit tervezett vízhűtéses motorral, egybeépített tengelykapcsoló és sebességváltóval, mely 1912-ben került legyártásra. A terveket egy kanadai gyár és a Magyar Általános Gépgyár is megvette. A típusból a Posta 50 db-ot rendelt, a háború kitörése miatt azonban nem került leszállításra, hanem katonai célokra használták fel. Gépkocsigyártás fejlődése A század elején a külföldi gyakorlatnak megfelelően — profit reményé­ben — és a gépkocsi alkalmazás fontosságát felismerve, hazai gépgyártó üzemek egymás után tervükbe iktatták a gépkocsigyártást.

Next

/
Thumbnails
Contents