Technikatörténeti szemle 4. (1967)

SZEMLE - Greguss Ferenc: Kiállítás húsz év magyar találmányaiból

SZEMLE KIÁLLÍTÁS HÚSZ ÉV MAGYAR TALÁLMÁNYAIBÓL Mintegy tízezer találmány született hazánkban az elmúlt húsz év alatt, s ezeknek csaknem fele, ipari alkalmazása révén, a népgazdaság fejlődésének len­dítőjévé vált. Bár a Budapesti Nemzetközi Vásáron évről évre számos új ma­gyar találmány mutatkozik be, az elmúlt két évtized legjelentősebb, az ipar szempontjából leggazdaságosabb alkotásainak seregszemléje ezen a kiállításon valósult meg először, amely egyben az országos műszaki múzeum első épület­egységének avatását is jelentette a nagyközönség számára. A kiállítás látogatói már a kapun belépve szembetalálkozhattak két jelentős találmánnyal. Az egyik a Heller—Forgó-féle légkondenzációs berendezés apró­bordás hűtőfala volt, amely jól szemléltette a találmány lényegét: a nagy hűtő­felületeken sokkal gyorsabb és intenzívebb hőátadás játszódik le, mint a régi típusú hűtőtornyokban. A másik bemutatott találmány, egy nagyméretű far­motor különböző uszályok, kompok ön járását teszi lehetővé, ugyanis bárme­lyikre rászerelhető és 10 km/óra sebesség mellett 1100 kg tolóerőt képes kifej­teni; propellerje tetszés szerinti szögben elforgatható, és az úszó jármű terhelé­sétől függően különböző magasságra állítható. A kiállítási teremben közel száz találmány kapott helyet, s az elsők között fedezhettük fel a Heller—Forgó-féle hűtőtorony szemléltető modelljét. A talál­mány jelentőségét jól jellemzi, hogy az 1954-ben felépült kísérleti 'berendezés óta az angliai Rugeley-ben, az NDK-ban, az NSZK-ban és másutt is ilyen új­rendszerű légkondenzációs hűtőtornyokat állítottak munkába. Sok látogatót vonzott a terem közepén elhelyezett hidropneumatikus ásvá­nyi üledék kiemelő berendezés modellje, amely üvegfalú medencében mutatta be a víz alatti ásványtartalmú üledékek kiemelésének és szétválasztásának új módszerét. Dr. Lévárdi Ferenc találmánya nemcsak az ásványi nyersanyag­szükséglet kielégítésének új útját tette járhatóvá, hanem egyúttal az építőipar által követelt hatalmas mennyiségű folyami homok és kavics kitermelését is megkönnyíti. Ugyancsak modell alakjában ismerkedhettek meg a látogatók a szénbányák meddőhányóinak feldolgozására szolgáló eljárással, amelynek révén az érték­telennek tekintett meddőhányókból 2500—3200 kai. értékű tüzelőanyag állítható elő, s ugyanakkor a visszamaradó mellékanyagok az építőiparban hasznosít­hatók. A HALDEX néven ismert berendezés (Gál István és társainak szaba­dalma) már több éve jó hatásfokkal dolgozik egy magyar—lengyel vállalkozás keretében és szélesebb körű elterjedésének lehetőségét külföldi érdeklődések is megerősítik.

Next

/
Thumbnails
Contents