Technikatörténeti szemle 4. (1967)

TANULMÁNYOK - Makkai László: Gép, mechanika és mechanisztikus természetfilozófia

Az aristotelesi önmozgő „természet" koncepciója ellen nem is közvetlenül, hanem az abba belopakodott animisztikus-mágikus elemek ellen indult meg a nyílt támadás, mégpedig vallási vonalon. A kereszténységnek Augustinus által megfogalmazott következetes szándék-erkölcsét, a hit által való üdvözülés eszméjét, a korai középkor folyamán háttérbe szorította a papi rend üdvösségközvetítő hatalmába vetett mágikus hiedelem. Nemcsak a szentek által felhalmozott „felesleges" jócselekedetekkel való szabad rendelkezés, vagy a szentírás magyarázása, hanem az üdvösséghez feltétlenül szükséges szentségek hatékonyságát biztosító szakrális cselekmények is a papság monopóliumává váltak. A pap által kimondott szent szöveg változtatta a kenyeret, a bort, a keresztvizet Krisztus üdvösségre tápláló húsává, bűnöket elmosó vérévé. Egy interdictum alá vetett ország, melyben nem szolgáltatták ki a szentségeket, a kárhozat hazájává, földi pokollá változott. A feudális osztályrendet szentesítő lelki terror ellen csak a papi rend mágikus hatalmába vetett hit szétzúzásával lehetett küzdeni. A természetfilozófia és a tudomány ezt a küzdelmet nem vezethette, amíg az animizmusnak szállást adó ókori vitaiizmussal nem szakított. A vitalista természetszemléletben is voltak elemiek, amelyeket a papi hatalom ellen mozgósítani lehetett, ilyen volt elsősorban a pythagoreus-platonista „világiélek" panteisztikus eszméje, mely a késő ókori misztériumvallásokban ^s nagy szerepet játszott. A középkori misztikában ez az eszme az emberi lélek és Isten misztikus egyesülésének tanításában éledt fel. A misztika feleslegessé tette ugyan a papi közvetítést az istennel közvetlen kapcsolatba lépő ember számára, de természetfilozófiai koncepciójának azonossága miatt nem támadta meg alapjaiban az egyház dogmáit. Ezért amíg nyílt panteisztikus vagy éppen egalitáriánus elképzelésekkel nem fordult a monöteisztikus-hierarehikus egyházi tanítás ellen, addig a misztika türelemre számíthatott a hatalmasok részéről. Valóban forradalminak — s a természetfilozófiai és tudományos fejlődés szempontjából is termékenynek — csak az olyan felfogás bizonyult, amely következetes monoteisztikus alapon maradva, nem csupán feleslegesnek, hanem elvetendőnek ítélte a papi mágiát, mint az egy isten hatalmának csorbítását és pogány babonaságot. Lappangó előzmények után ez az augustinusi ihletésű tiltakozás robbant ki Angliában Wiclif „előreformációjában". Wiclif oxfordi professzor elődje, Thomas Bradwardine augustinizmusát fejlesztette tovább, s így ahhoz az oxfordi tudóskörhöz kapcsolódott, amely elsőként próbálta a matematikát fizikai viszonyok formulázására alkalmazni. Érdemes volna közelebbről megnézni, hogy a születő félben lévő mechanisztikus természettudomány és Wiclif vallási eszméi közt van-e valamiféle összefüggés, de ha akkor nem is volt, később — mint látni fogjuk — létrejött a kapcsolat. Wiclif támadása először az egyház politikai hatalma ellen irányult, majd ennek mágikus eszmei megalapozását vette célba és a szentségek szimbolikus felfogásával azoknak mágikus hatóerejét vonta kétségbe. Ez a szenvedélyes mágia ellenesség lett a XVI. századi reformációnak, különösen annak francia és angol változatának, a kálvinizmusnak és a puritánizmusnak egyik fő hajtóereje. A gép paradigmáján eszmélkedő mechanisztikus természetfilozófia és tudomány sokáig nem kapcsolódott össze a vallásos mágiaellenességgel, mert a természetszemlélet alakulását mélységesen befolyásolta a neoplatonikus reneszánsz filozófia, mely az ókori vitalizmus bűvöletébe vonta a gondolkozást. Leonardo, Copernicus, Cardano, Bruno, Gilbert, Kepler, hogy csak a legnagyobbakat említsük, a természetről mint egy hatalmas élőlényről, erőiről mint „lélekről"