Technikatörténeti szemle 4. (1967)

KÖZLEMÉNYEK - Winkler László: A magyar repülőtechnika 50 éve (1916–1966)

tályának építésélben 12 m fesztávolság mellett, 76 kg üres súllyal (!). Az ülés körül borított törzsszerkezet kettős faroktartó síkbeli rácsosszerkezettel folytatódott. A gép több sikeres repülést végzett és részt vett az 1930-ban rendezett magyar vitorlázórepülőgép versenyen. Janka Zoltán „Gyöngyös 33". Nagyteljesítményű vitorlázórepülőgép. A gyöngyösi repülő club Hardy-Molnár Árpád szakszerű irányítása mellett építette a több nemzeti rekordot elért, 18,55 m fesztávolságú, merevített-számyú vitorlázógépet, amely az egyetlen ebből az időből megőrzött vitorlázógépünk és jelenleg a Közlekedési Múzeum birtokában van. 1933-tól a Karakánnal együtt részt vett minden kiemelkedő repülőeseményen és kiváló tulajdonságaival sok sikert aratott. Janka Zoltán „Amfibia" vitorlázógép. Ugyancsak a 30-as évek elején érdekes kísérletként kell számon tartani ezt a gépet, amely motorcsónak vontatással emelkedett volna a levegőbe és úgy vízre, mint szárazföldre le tudott szállni. Ezt a gépet is Hardy-Molnár Árpád készítette, aki később több nemzeti rekordot tartott, majd a Nagyváradon létesített vitorlázó repülőgépgyár vezetője volt az 1940-es években. Az „Amfibia" megfelelő erős és gyors motorcsónak hiányában nem tudott vízről felemelkedni. (Elrendezése kétszárnyú: f: 11 m.) Az eddig felsorolt konstrukciók legnagyobb részben egyedi vagy néhány darabos próbagyártásban készültek, a konstruktőrök és a kivitelezők jelentős áldozatvállalása árán. A légiforgalom fejlődése és a növekvő katonai igények azonban sürgetőén követelték, hogy intézményes repülőgép-gyártás és javítás kezdődjék a belföldi szükségletek kielégítésére. 1926- ban a Légügyi Hivatal (és a név mögé rejtett légierő) SzékesfehérvárSóstón Központi Repülőgép javító Üzem néven repülőgépgyártó és javító részleget hozott létre, ahová a Budapesti Műegyetemen tartott előképzés után tervező- és üzemmérnököket irányítottak. Az elsőrendű cél megfelelő iskolagéptípus kialakítása volt (amely az egyéni vállalkozások során még nem sikerült). Ez az iskolagép az első világháború alatt jól bevált „Kis Brandenburgi" továbbfejlesztése volt és vezető konstruktőrként Lóczy Sándor mérnök tervezte, aki előzőleg a Fokker műveknél is dolgozott. Lóczy Sándor „kis Brandi" kétüléses iskolarepülőgépe, egymás mögötti ülésekkel, 100 LE-s Mercedes motorral, kétfedélűként épült. A sóstói „kis Brandi" valamivel rövidebb törzsével, lekerekített felületével és elcsavarás nélküli szárnyvégével tért el a világháborús iskolagéptől. Sebessége így valamivel megnőtt, de a gép más repülőtulajdonságai előnytelenül változtak. Ebből a gépből 5—6 darab épült és egyik kései példánya a Közlekedési Múzeum birtokába került. Adatai: f: 10,8 m, h: 8 m, m: 3 m. Gü: 640 kg, Gr: 800 kg. A „kis Brandik" lajstromjele: FI—MAHA-tól H—MAHE-ig ismert. Lóczy Sándor Fokker D—VII. korszerűsítés. A sóstói üzem megkezdte az első világháborúból visszamaradt repülőgéprészek felújítását és feldolgozását is. Ennek során Lóczy Sándor vezetésével 5 darab Fokker D—VII. típusú vadászgép törzshöz új szárnyakat építettek és a törzsszerkezetet is részben átkonstruálták. Az itt készült gépekből egy példány szintén a Közlekedési Múzeum birtokába került, lajstromjele: H—MFOD volt. 1927- ben, kialakult iskolagép konstrukció hiányában, külföldi licencia vásárlásokra került sor, főleg német cégektől. Részben a gyártás, részben a licencia előírások megkerülése céljából ezeket továbbfejlesztették. Így a sóstói üzem a