Technikatörténeti szemle 4. (1967)

KÖZLEMÉNYEK - Winkler László: A magyar repülőtechnika 50 éve (1916–1966)

tályának építésélben 12 m fesztávolság mellett, 76 kg üres súllyal (!). Az ülés körül borított törzsszerkezet kettős faroktartó síkbeli rácsosszerkezettel folyta­tódott. A gép több sikeres repülést végzett és részt vett az 1930-ban rendezett magyar vitorlázórepülőgép versenyen. Janka Zoltán „Gyöngyös 33". Nagyteljesítményű vitorlázórepülőgép. A gyöngyösi repülő club Hardy-Molnár Árpád szakszerű irányítása mellett épí­tette a több nemzeti rekordot elért, 18,55 m fesztávolságú, merevített-számyú vitorlázógépet, amely az egyetlen ebből az időből megőrzött vitorlázógépünk és jelenleg a Közlekedési Múzeum birtokában van. 1933-tól a Karakánnal együtt részt vett minden kiemelkedő repülőeseményen és kiváló tulajdonságaival sok sikert aratott. Janka Zoltán „Amfibia" vitorlázógép. Ugyancsak a 30-as évek elején érde­kes kísérletként kell számon tartani ezt a gépet, amely motorcsónak vontatással emelkedett volna a levegőbe és úgy vízre, mint szárazföldre le tudott szállni. Ezt a gépet is Hardy-Molnár Árpád készítette, aki később több nemzeti rekor­dot tartott, majd a Nagyváradon létesített vitorlázó repülőgépgyár vezetője volt az 1940-es években. Az „Amfibia" megfelelő erős és gyors motorcsónak hiányában nem tudott vízről felemelkedni. (Elrendezése kétszárnyú: f: 11 m.) Az eddig felsorolt konstrukciók legnagyobb részben egyedi vagy néhány da­rabos próbagyártásban készültek, a konstruktőrök és a kivitelezők jelentős áldo­zatvállalása árán. A légiforgalom fejlődése és a növekvő katonai igények azonban sürgetőén követelték, hogy intézményes repülőgép-gyártás és javítás kezdődjék a belföldi szükségletek kielégítésére. 1926- ban a Légügyi Hivatal (és a név mögé rejtett légierő) Székesfehérvár­Sóstón Központi Repülőgép javító Üzem néven repülőgépgyártó és javító rész­leget hozott létre, ahová a Budapesti Műegyetemen tartott előképzés után ter­vező- és üzemmérnököket irányítottak. Az elsőrendű cél megfelelő iskolagép­típus kialakítása volt (amely az egyéni vállalkozások során még nem sikerült). Ez az iskolagép az első világháború alatt jól bevált „Kis Brandenburgi" tovább­fejlesztése volt és vezető konstruktőrként Lóczy Sándor mérnök tervezte, aki előzőleg a Fokker műveknél is dolgozott. Lóczy Sándor „kis Brandi" kétüléses iskolarepülőgépe, egymás mögötti ülé­sekkel, 100 LE-s Mercedes motorral, kétfedélűként épült. A sóstói „kis Brandi" valamivel rövidebb törzsével, lekerekített felületével és elcsavarás nélküli szárny­végével tért el a világháborús iskolagéptől. Sebessége így valamivel megnőtt, de a gép más repülőtulajdonságai előnytelenül változtak. Ebből a gépből 5—6 darab épült és egyik kései példánya a Közlekedési Múzeum birtokába került. Adatai: f: 10,8 m, h: 8 m, m: 3 m. Gü: 640 kg, Gr: 800 kg. A „kis Brandik" lajstromjele: FI—MAHA-tól H—MAHE-ig ismert. Lóczy Sándor Fokker D—VII. korszerűsítés. A sóstói üzem megkezdte az első világháborúból visszamaradt repülőgéprészek felújítását és feldolgozását is. Ennek során Lóczy Sándor vezetésével 5 darab Fokker D—VII. típusú vadászgép törzshöz új szárnyakat építettek és a törzsszerkezetet is részben átkonstruálták. Az itt készült gépekből egy példány szintén a Közlekedési Múzeum birtokába került, lajstromjele: H—MFOD volt. 1927- ben, kialakult iskolagép konstrukció hiányában, külföldi licencia vá­sárlásokra került sor, főleg német cégektől. Részben a gyártás, részben a licencia előírások megkerülése céljából ezeket továbbfejlesztették. Így a sóstói üzem a

Next

/
Thumbnails
Contents