Technikatörténeti szemle 3. (1964)

Mészáros Vince: Az első vasútépítési kísérlet Magyarországon

Mint már emiitettük, a jegyzések zöme 1-2 db részvény átvételére vo­natkozott. A nádoron és Dietrich bárén kivül mindössze öten jegyeztek még 10-10 db "actia"-t. Érdekes megemliteni, hogy közöttük szerepelnek a későbbi vasútépí­tések nagytőkései, elsősorban "lovag Sina György" és "v. Ullmann". - A jegyzők között Széchenyi István gr. 2 db-bal és Walterskichen György bárő, a későbbi Pozsony-nagyszombati lővasut igazgatóságának elnöke 1 db-bal szerepel. A pozsonyi akcióval párhuzamosan Wenckheim gróf megbízottai Pesten is kibocsájtották a részvényjegyzési felhívást. Pesten akkoriban már tekintélyes kereskedelmi és ipari töke felhalmo­zódás indult meg. A napóleoni háború iparcikk igényeinek kielégítésén megizmoso­dott manufaktúrák és a hadiszállításokon megtollasodott nagykereskedő réteg anyagi erejének szemléltetésére álljon itt néhány példa. Az eredetileg Viriot, ekkor már Heinrich féle likőr és borszeszüzem évi 20 000 Ft jövedelmet hozott. A Mautner és Guggenheim féle olajfinomító évi termelési értéke 162 000 Ft körül volt. A Müller és Kölber féle kocsigyártó manu­faktúra évi termelési értéke 50 000 Ft körül mozgott. A Kohner féle bőrfestő üzem termelési értéke meghaladja a 200 000 Ft-t. A Valero család selyemüzeme is 100 000 Ft körüli értéket termel. Goldberger Ferenc és fia.Sámuel kékfestő műhe­lyének üzemi felszerelése is meghaladja a 10 000 Ft-t, termelési értékük pedig ennek a többszöröse. IV A százezres tőkékkel dolgozó termény és vágómarha ke­reskedelemnek pedig már évszázados hagyományai voltak Pest-Budán. Természetesnek látszana, ha ez a kapitalizálódó polgárság, amelynek soraiban, - mint az emiitett példák is mutatják, - a szocialista átalakulás során felszámolt pesti nagytőke urainak neveivel is találkoztunk már s akiknek akkori mobil tőkeereje igen gyakran meghaladta a legtöbb nagybirtokos pénztökéjét, erő­teljesen támogatta volna a tervezett, jellegzetesen tőkés vasútépítő vállalkozást. Nemez történt. A részvényesek rendelkezésre álló összesített névjegyzéke szerint 18/ időközben szükségessé vált épitési tőkeemelés következtében két ütemben ki­bocsájtott 513 db részjegyből 400 db-t a nádor körül csoportosult 128 főnemes, honoratiro és nagy­birtokos vett át, 20 db-t Bodmer kapott, mint szerződés szerinti illetményt és csak 33 db

Next

/
Thumbnails
Contents