Technikatörténeti szemle 3. (1964)

KÖZLEMÉNYEK - Bogdán István: Papírmalmaink műszaki felszerelése

ményfa (tölgy) henger, közepén a válasz- és a kádfalon csapágyban forgó tengely lyel, A henger palástján, a henger magasságával párhuzamosan,illetve kissé ferde szögben (XVIII. sz.) kb. 30 fémpánt - kés - volt felerősítve. A fenékmtt (Grundwerk) - mai nevén fenékkés-: gépelem. A guga alatt a csatorna fenekéhez rögzített, 0, 2 - 0,4 m magas, 0,5 - 0,7 m hosszú és magas háromszögalakú keményfa hasáb, amelyiknek a guga felé eső oldala homorúra volt kiképezve, és itt rovátkolt lemezzel vagy vaspántokkal - késekkel - ellátva. Ezzel a pépkészités eszközeit és gépeit megismertük, vegyük számba a papirkészités felszerelését. Az előkészített pépet az említett eszközökkel a merítőkádba (Bütte)hordták, és ott - rendszerint keményfából, szédszedhetően készült, nyitott vagy fedett vályúban (csőben) odavezetett - tiszta vízzel (gyártásviz) hígították. A XIX. század elejétől hasonló csövön közvetlenül a hollandiból is bevezették a higitotti készpépet. A meritőkád eleinte keményfából (tölgy) készült, vasabroncsos, oválisalakú, általában 1,0 m magas és átmérőjű nagy sajtár volt. A hideg időszakban egy rézből készült ún. tűzüstöt (Blase) lógattak az oldatba, s ebben faszenet égetve melegítették fel azt. A kádat nálunk a XVIII. század elejétől téglából építették,sokszor 2, Ox 3, 5 m alapterületen, vízhatlan vakolattal, kettösfenekü kiképzéssel, beépített faszéntüzeléses tűzhellyel (pépmelegités). A kád egyik oldalán beugró, annál kissé magasabb kiképzésű volt: a kádszék (BUttstuhl), itt ált a meritőlegény, s ez védte a viztöl. A pépkeverést (rostlebegtetést) eleinte keveröfával (BUttkricke): egy végefelé, kiszélesedő hosszabb fa rúddal, a XVII. század közepétől bórtömlős, rézfuvókás, kézi vagy a főtengelyről mozgatott fújtatóval (Geblase), a XVIII. század végétől pedig keverőgéppel (Puddler): a kád fenekén elhelyezett, a főtengelyről hajtott propelleresavarral oldották meg. A kádon keresztbe feküdt a merítödeszka (Schöpfbrett), ezen csúsztatta át a nemezeit rosttal, tehát papírral teli meritőszitát a meritőlegény a rákosólegénynek. Egyik oldalán állott a szamár (Esel): egy merőlegesen álló rovátkolt farudacska, ennek támasztották az üres szitát, hogy a víz lecsurogjon róla. Hazánkban általában csak 1 kád volt malmonként (a XIX. század elején nagyon ritkán kettő a nagy malmokban), a meritőmühelyben, ritkábban a kö— lyü helyiségében elhelyezve. ( 8. ábra)