Technikatörténeti szemle 3. (1964)

KÖZLEMÉNYEK - Bogdán István: Papírmalmaink műszaki felszerelése

A zúzó* (Stampf): gépelem. Kb. 0,15 x 0, 3 m-es, 1,5 - 1, 7 m hosszú keményfa (tölgy) gerenda, a himbára becsapolva (a kalapács feje), alul 4 vas bütyökkel kiverve, amivel a vájttőke kádvályújának vaslapján a rongyot péppé zúzta. A vájttöke (Löcherbaum): gépelem. A főtengely hosszának megfelelő nagy, kb. 7,0 - 12,0 m hosszú, 0,5 - 0, 7 m széles, 0, 3 - 0,4 m mély keményfa (tölgy) teknő, amelyben 4-5 ovális vájat volt: a kádvályú (Büttenloch). Ennek oldalában szennyvizlefolyók voltak: a szürőfiókok (Schiebenkastige): kivájt lyukba ékekkel beerősített, sttrOn átfúrt kisebb keményfa tuskó, amelynek belső felére erősítették fel faszegekkel a szűrőt (Scheibe), egy lószőr szitát, amelyik a lefolyó szennyvízből az anyagrostokat visszatartotta. A szűrőt eltömödéskor vagy újításakor a faszegek kihúzásával ki lehetett szedni, mint ahogy az ékek kiverésével a fiókot is, hogy eltömödésekor kitisztíthassák. A kádvályú fenekén, annak megfelelő nagyságú vastag vaslap (Blatt) volt (egynek a súlya kb. 50-50 kg volt), ezen rostositott a zúzó. A kádvályúban csapolt fogazatú, keményfa keverőgereblyével (Rechen) igazították szét a pépet. A másik rostosító munkagép volt az 1670 körül feltalált hollandi (Hollander), amelyik új rostosítási elvet alkalmazott: az őrlést, így finomabbá tette a pépet, s vele a papírt. A kölyüt nem szorította ki, a kettőt együtt használták. Magyarországon a XVIII. század második felében kezdték alkalmazni, de még a század végén sem volt minden malomban. Ezt a pépet, természetesen korszerűsítve, ma is alkalmazza a papíripar. Ovális alakú tartályban, a kádban, a vlzikerék által közvetlenül, ritkábban a királyszék áttételével hajtott tengelyen forgott a guga, az alatta lévő fenékmű felett, forgása a vízzel hígított pépet körbe mozgatta és a kettő érintkező kései a pépet és a rostokat megőrölték. A kölyü helyiségében, ritkábban külön teremben volt elhelyezve. ( 6-7. ábra) A kád (Btttte) 2,5 - 5,0 m hosszú, 1,0 - 1,7 m széles, 0, 3 - 0, 7 m mély ovális alakú tartály. Eleinte keményfából (tölgy) készült, vasabronccsal, később nálunk a XVIII. század közepétől téglából, vízhatlan vakolattal. Középfallal 0 alakú végtelen csatornára volt osztva. E csatorna egyik hosszoldalán, a középfal és a kádfal között volt lent a fenékmű, felette pedig a. falakon keresztbe fekvő tengellyel a guga. A guga (Kropf), későbbi nevén örlöhenger (Mahlwalz) - mai neve hengerkés, dobkés -: gépelem. 0,6 - 0,8 m átmérőjű, 0, 5 - 0, 7 m széles (magas) ke-