Technikatörténeti szemle 3. (1964)

Kalmár János: A középkori számszeríj

A törzs felső lapján vájatot találunk a nyílvessző fekvésére, majd pedig a csatorna kezdetén egy besülyesztett csontlemezt, amelynek közepén lévő vájatában a nyilvessző felfeküdt. Ez a csontlemez biztositotta a nyilat, hogy az pontosan a cél felé repüljön kilövése után. 5. ábra. Diós számszerij-lehúző szerkezet A törzs közepe táján kissé megvastagszik, ezen a részen fekszik besülyesztve az u. n. dió / 5. sz. ábra. /. A dió igen fontos szerepet tölt be a számszeríj működésénél. Ez az alkatrész akasztja meg a felajzott ideget. A dió anyaga rendszerint tömör csont, hengeres testűre kifaragva. A dió közepén hengeres furatot találunk a tengely számára, alkotóján, 111, oldalán félköralaku csatornát a beleakadó ideg számára, majd pedig ezzel ellenkező oldalán ékalaku hornyot a belefekvő lehuzőkar számára. Ebbe az ékalaku horonyba egy - a kivágásnak megfelelő méretű - vas fenéklemez helyezkedik el, amely azt a célt szolgálja, hogy a belefekvő lehuzőkar ne közvetlenül a csontnak feküdjék neki, hanem vasanyagnak, ezáltal a puhább anyagból, csontból faragott diót nem éri rongálódás, vasanyaggal történt igénybevétel esetében. A lehuzőkar vasból készült és kétkarú emelőként működik. Kisebb karja a dió alulsó hornyába illeszkedik, a hosszabbik karja pedig megnyúlva a törzs alatt húzódik. A lehuzókar , vascsap körül fordul el. A lehuzókarra ható rugónyomás a kisebb kart felfelé nyomja, ezáltal az minden esetben a horonyba fekszik be. Kövessük most lépésről lépésre a dió és a lehuzőkar működését.