Technikatörténeti szemle 1-2. (1963)

Pongrácz Pál: Kallómalmok

magyar posztóipar épitészetéról a kőszegi manufakturális jellegű kallótól és a tatai, mátrafüredi kallóháztól eltekintve más tárgyi anyag már nem áll rendelkezésre, e szűkös emlékanyag birtokában kell elvégezni a technikatörténet számára a kallóépitészet értékelését és az iparág szintézisét. A hézagos ismeretek kiegészítésére segitséget nyújt a szomszédos országokban -még létező objektumok vizsgálata. Ismeretük birtokában megközelíthető hitelességgel rekonstruálható a kézműves posztóipar építészete. Ezért a tanulmány főleg a kallók belső berendezésénekismertetésében - hazai emlékanyag hiján - az 1960-ban végzett romániai tanulmányutam során felmért olténiai és erdélyi kallómalmok manuális anyagára támaszkodik. A kallás technológiájának kialakulása A kallómalmok építésének és működésének könnyebb megértéséhez előbb röviden foglalkozni kell az iparág technológiájával. Az iparon belüli differenciálódás következtében nagyjából már a középkor derekán kialakult a posztóipar tagozódása. A kézműipar korai szakaszában egységes posztóipar több különálló ágra bomlott. A nyers gyapjút a csapók, kártolók készítették elő fonásra és szövésre. Ezután a takácsok, bolyholók, festők, kallósok, nyírok kezében alakult át a nyers szövet posztóvá. A megszőtt durva és egyenetlen posztót a kallósok tömöritették. Munkájuk nyomán a laza szövet nemezszerfi anyaggá tömörödött. A szövet tömörítése eredetileg gyúrással, taposással történt. A kallást már az egyiptomiak is ismerték. Jele a hieroglifjeik között fennmaradt (kádban taposó láb). A görögök jafM^xy,OUfjaaeilT nevezték. A rómaiak "fullonis saltusnak" mondták. Falfestményeiken, vázáikon és kőfaragásaikon gyakran találunk a posztókészités egyes műveleteit megörökítő ábrázolásokat. ^ A római császárság idején a Földközi-tenger vidékén lábbal taposták, az északi területeken pedig a germán népek bunkóval verdesték a posztót. Tagán Galimdzsán leírása szerint a baskiroK még a legutóbbi századfordulón is lábbal kallattak. A szövetet forró vízzel eóntötték és hülés közben két szembenülő ember rugdosta egymásnak a laza szö2/ vetet. ' A korai kézműipar termelésében a technológiai differenciálódás előtt a különböző munkafolyamatok keveredtek és egy műhelyben bonyolódtak le. A római