Technikatörténeti szemle 1-2. (1963)

Pongrácz Pál: Kallómalmok

Alatta helyezkedik el a járómŰ, jellegzetes egyperces keresztküllős kanálkerék, tengelyében a bot és nyeleskalapácsos kallók emelőbütykeit helyettesítő két billenőkarral. Eltérően az eddig tárgyalt típusoktól a vályú, amely inkább teknőhöz hasonlít, ferde helyzetben, erős járomfalak közé épült. A tölgyfából faragott vályú az alsó koszorugerendákrafelfekvő hídgerendákon nyugszik. A járomfalak pedig a hídgerendára helyezett erős pallókon állnak s a vályú felső részéhez csapolt illesztéssel kapcsolódnak. Vállrészükön keskeny bükkfadeszka helyezkedik el a vályúból kicsapódó ví» visszaterelésére. A vályú előtt két 120x0,58 x 0, 40 m fogazott tölgyfa kalapács leng, egyenként 3,1 m hosszú nyélen. A kalapácsnyelet és a fejet ékekkel rögzítették egymáshoz, s igy a nyél hosszúsága a kalapács járásának megfelelően állitható. Mindkét kalapácson 45°-os szögben, lépcsőrendszerű fogazat van, amely inkább a kézi kallók fogazatára emlékeztet. A nyelek felső része a kallóház homorú gerendáira fektetett járomgerendákra szerelt csuklókhoz kapcsolódik. A csuklók tölgyfából faragott, középen kivésett, 1, 80 X 0, 23 X 0, 20 m-es gerendák, amelyeknek felső részén lapolt Illesztéssel párnafák helyezkednek el. Nyeregszerű hornyaikban forognak a nyélen átdugott, 4 cm átmérőjű, fából készült csapszegek. A csuklógerendák két végét vaspánt fogja össze, hogy a repedést meggátolja. A nyél alsó vége túlnyúlik a kalapácsfejeken és a forgótengely billentő karjaival érintkezik. A kalapácsfejeken túlnyúló szakasz helyettesit! a botkalapácsos kallóknál megismert emelőkart, melyet a tengelybe vágott, keresztbe állított lendítőkarok minden fél fordulatra mozgásba hoznak. A vályúhoz vésett fenyőcsatorna vezeti a vizet. Mérete lényegesen nagyobb az egyéb kallóműveknél használt csatornákénál, mert a ferdehelyzetű vályú több vizet igényel. A kallóház szabad részeben, közvetlenül a kallómü mellett, csuklós karfát építettek a munkadarabok elhelyezésére. A karfa oszloprésze lent a padlóba vésett csuklóban, felső része pedig a koszorúgerendához erősített nyeregfában forog. A malom berendezéséhez tartozik még a bejárat felőli oldalon elhelyezett, falhoz rögzített ferde pad. A kallómalmok általában ősszel és tavasszal dolgoztak, de a kézműves posztóipar virágzásának idején a nagyobb kallók egész éven át kallottak.